„Egy írásában szembeállítja a papot a felvilágosodás termékeként megszülető, szekuláris értelmiségivel, aki már nem akar kaput nyitni a transzcendens felé, nem őrzi a szent dolgokat. Értelmiségi-e a pap?
Az volna a dolga, hogy értelmiségi legyen. A felvilágosodással támadt némi feszültség egyházi és profán műveltség közt, de az a mondás, hogy a jó pap holtig tanul, ma is érvényes. A jó papnak nem csak az egyházi gondolkodás fejleményeivel kell lépést tartania, hanem általában az emberi gondolkodáséval, épp azért, mert emberekkel bánik. Kell, hogy az értelmiséghez is szólni tudjon, s ha értelmiségi felkészültségű, akkor tud szólni az értelmiségiekhez és a nem értelmiségiekhez is, de fordítva nem igaz.
A papképzésben megvan ez utóbbira az igény?
A hetvenes években arról beszélgettünk a Vigília összejövetelén, hogy kinek írjuk a Vigíliát. Azt mondta valaki, hogy a katolikus értelmiségnek. De volt-e ilyen akkor? Hát, ha más nem, a papság. Erre Nyíri Tamás felszisszent, hogy a papság ma nem értelmiség. A papság ugyanis úgy érezte, hogy a kommunista diktatúrában azzal a szellemi élettel nem kíván foglalkozni, és így nem csak attól a szellemi élettől, hanem a szellemi élettől is elzáródott. Ekkor én hozzászóltam, hogy régi értelemben lehet, hogy nem értelmiség a papság, de akkor az orvosok például azok-e? És akkor jelentkezett egy orvos, hogy ők sem, mert a szakma mellett nincs idejük mással foglalkozni.
És ma, 2012-13-ban mi a helyzet? Dawkins Isteni téveszméje például ha jól tudom, kötelező olvasmány a szemináriumban.