Újrahasznosítási utópia

„Az újrahasznosítási modellek közül talán az egyik legszélsőségesebb az a verzió, amely a természetes körforgást mintául véve céloz meg egy gyakorlatilag szemétmentes világot. A Bölcsőtől bölcsőig, másképp C2C modell (az angol Cradle to Cradle elnevezéss nyomán) valóban jól hangzik, de nem ad választ arra a kérdésre, hogy egy ilyen rendszerbe hogyan illeszkedhetnek az összetett, sokféle eljárással készült és sok alkatrészből álló iparcikkek. Egyelőre sehogyan. Számukra csak az utópián kívül maradt hely.(...)

Annak, hogy ezek a kívánalmak teljesüljenek, vagyis egy cég gyártási technológiája megkapja a C2C-miősítést több súlyos feltétele is van. Az egyik, hogy sem a bioszférában, sem a technoszférában forgó anyagok nem tartalmazhatnak semmilyen mérgező összetevőt. Ehhez például olyan műanyagokat kell kifejleszteni, amelyek semmilyen olyan veszélyes nehézfémet nem tartalmaznak, mint például a pet palackokban nyomokban jelen lévő antimon.

Ez az elvárás persze komoly kihívás elé állítja az olyan cégeket, amelyek hozzá vannak szokva az olcsó alapanyagok felhasználásához. Ez az egyik legfogósabb kérdés. Több mint egymillió féle vegyi anyag van például világszerte forgalomban, és nem könnyű ezek közül kiválogatni azokat, amelyek alkalmasak arra, hogy teljes mértékben visszaforgatható biológiai vagy technikai »tápanyag« váljék belőlük. Éppen ezért az a kevés cég, szám szerint 140 világszerte, amely már megoldotta a problémát saját gyártási technológiájában, féltékenyen őrzi a titkot.”