Az LMP esete a lenini demokratikus centralizmussal

„Az LMP szervezeti és működési szabályzatába foglalt ideiglenes működési feltételek azonban többnyire olyan szabályokat tartalmaznak, amelyek alapvetően korlátozzák a pártban a mindenkori hivatalos, »központi« politikai akarattal szembeni érdekek politikai érvényesítését. Például a platform céljai és tevékenysége nem irányulhatnak »a párt politikája feletti, a platform tagságához képest aránytalanul nagyobb befolyás szerzésére«. Vajon a demokratikus politizálásnak nem az a fő célja, hogy a politikai erők a szavazók megnyerésén keresztül egyre nagyobb befolyást szerezzenek?! A platform nem irányulhat továbbá »a párt országos testületei által elfogadott állásfoglalásokkal összeegyeztethetetlen politikai törekvések támogatására«, »a párt legitim politikájával szembeni alternatíva nyilvánosság előtti felmutatására«, valamint »a párt politikájának, testületei és szervezeti egységei döntéseinek nyilvános bírálatára, megváltoztatásukat célzó külső nyomásgyakorlásra« sem. Ami a legszebb: A platform mindezeken túl nem irányulhat „a párton belüli demokratikus jogokkal való egyéb visszaélésre«. »A népnek tilos visszaélni demokratikus jogaival!« - mintha csak a 80-as évek párt- és KISZ-vezetőit hallanám vissza zsenge huszonéves koromból.

A szabályzat azért korlátozza a platform tagjainak demokratikus joggyakorlását, mert az ilyesféle szabad politizálás nem felelne meg a minden párttagot (valójában: pártkatonát) kötő pártfegyelem követelményének. Amely követelmény lényegében nem más, mint a lenini bolsevik párt »demokratikus centralizmusának« követelménye. Ez a lenini »demokratikus centralizmus” él tovább töretlenül szinte valamennyi hazai pártban. Így ott is, ahol elvileg a cél az, hogy »legyen más a politika«. Az az alapigazság meg egyszerűen nem érdekli a hazai pártok Kádár-rendszeren szocializált vezetőit, hogy a demokratikus döntéshozatal alapfeltétele a nyilvánosság, a vélemények szabad képviselete, s a vélemények képviselete melletti szerveződés szabadsága. S ha ezek után a párt szavazói, szimpatizánsai, sőt gyakran a párt tagjai is leginkább csak pletykákra és a »kremlinológusok« találgatásaira hagyatkozhatnak, ha tudni akarnak valamit a velük elvileg hasonlóan gondolkodók »élcsapatán« belüli szakmai és politikai vitákról? Olybá tűnik, a pártelitek számára ez sem érdekes.”