A DK 19-re húz lapot azzal, hogy elindul a választáson

Dobrev Kláráék országjárásba kezdenek, de nem biztos, hogy jó ötlet, ez lett az előző elnökük, Gyurcsány Ferenc veszte is.

Azt is mondta Szekeres Imre, hogy nem volt ott Őszödön, csak hónapokkal később értesült az ott elhangzottakról. Ehhez képest Gyurcsány Ferenc éppen a beszéd előtt kérte fel honvédelmi miniszternek.
„Azt mondta Szekeres Imre az ATV Startnak nyilatkozva, hogy 2004-ben azért nem vállalt szerepet a hivatalba lépő Gyurcsány-kormányban, mert nem értett egyet a gazdaságpolitikával. Ehhez képest Szekeres a Medgyessy-kormány idején a kancellárián foglalkozott gazdaságpolitikai kérdésekkel. (...)
Azt is mondta Szekeres Imre ebben a műsorban, hogy nem volt ott Őszödön, csak hónapokkal később értesült az ott elhangzottakról. Ehhez képest Gyurcsány Ferenc éppen a beszéd előtt, a Balaton partján sétálva kérte fel honvédelmi miniszternek. A kérdés adott, sikerült-e bizonyítani a korrektséget.”