Az első békeév

„Az induló szerkesztőség, Winkler Róbert főszerkesztésével, Kulcsár Atilla vezetésével roppant ambíciókkal kezdett: megreformálni a magyar autós újságírást, ez volt a cél, és nem kevesebb. Volt is mit: hazai autós újságjaink nyelve borzasztó volt - egyrészt elöntötte a rossz, lejárt, elhasznált, stílusérték nélküli fordulatok özöne, mint például a száguldó cirkusz, meg a négyhengeres erőforrás duruzsol, a ráncfelvarrás. Másfelől pedig egyetlen hiteles autós lap nem jelent meg idehaza, egy sem; mindegyik csak a gyártók kegyeit kereste, és az ingyen- és kölcsönautókkal lekenyerezett újságírók nyilván csak a jót írták mindenről, ami az utukba került.

Erről a nyomvonalról letérve borítékolt volt gyors olvasói sikerünk, a Totalcar hamar elérte önerőből a napi tíz-húszezer látogatót - ennek a szintnek a közelébe nem ért egyetlen nyomtatott, színes autós magazin sem. Nem volt tehát véletlen, hogy az Origo is hamarosan saját autós melléklettel jelentkezett, amit hatalmas reklámkampánnyal vezetett a piacra - olvasottságuk emiatt időlegesen meg is haladta a Totalcarét (majd hamar visszaesett, mert a mieink egyszerűen jobb stílusban érdekesebb cikkeket írtak). (...)

Így jött el 2002 ősze, amikor hívást kaptunk a szerkesztőségi vonalas telefonon - a túloldalon Sváby András volt, a TV2 egyik frissen kinevezett nagyfőnöke. Totalcar-rajongó volt ő is, ez hamar kiderült, és műsort ajánlott Winklernek és Bazsónak. Az első tesztprogramok mindenféle szerződés vagy dokumentáció nélkül, értelemszerűen Totalcar címmel jelentkeztek szombat délelőttönként, 25 perc hosszúságban - és mindenki azonnal megőrült tőlük. A teljesen halott műsorsávban egészen valószínűtlen, 6-800 ezres nézettséget generált a két amatőr műsorvezető, az akkor még létező offline tévékritika pedig az ÉS-ben és a Népszabadságban szuperlatívuszokat zengett róluk, egyenesen a televíziózás megújítását vizionálva.

Nem lehetett nem folytatni tehát a sorozatot, így formálisan is megállapodtunk a tévécsatornával, majd beindult a heti verkli - minden hétre előállítani 25 perc eredeti adást, közben pedig folyamatosan írni, szerkeszteni és vezetni az internetes Totalcart elképesztő teherként nehezedett a két fiúra. A tévéműsor lényege volt a speciális, töredezett, de nagyon végiggondolt, koncepciózus vágás, és ez akkoriban elképesztően időrabló tevékenység volt - kicsit még most is az, de akkor még alig voltak használható videóvágó munkaállomások, és azokon is sok más produkcióval kellett osztozni, annyira drágák voltak.

Winkler és Bazsó 48-72 órás szakaszokban nyomott folyamatos ébrenléti állapotot rendszeresen hónapokig, évekig, hogy előálljon a tévéműsor, és aztán jöhetett az újság. Mindebből természetesen újabb konfliktusok generálódtak, a szerkesztőségi kollegáknak egyszerűen szükségük lett volna a vezetőikre - a lap néha napokig állt, mert nem volt jóváhagyott híranyag vagy teszt, ami kikerülhetett volna. Winkler erre a szerkesztés gyorsításával válaszolt, ami azt jelentette gyakran, hogy nem szerkesztett, csak mindent jóváhagyott, vakon; ebből az időből mesélik az esetet, amikor a főszerkesztő beélesített egy olyan cikket, amelyben a vicces TC-szerző minden egyes bekezdést úgy kezdett, hogy hülye Winkler...

Időközben - mivel visszautasíthatatlanul jó ajánlatot kaptunk -, nagy nehezen kivásároltuk tulajdonostársunkat, a Fornaxot a Totalcar Kft-ből, és innentől kezdve a felállás jó sokáig, több évig nem változott, a csapat állandósult, és vitathatatlanul toronymagas első számú szereplője lett a magyar autós médiapiacnak, a Totalcar márkanév pedig az Index-szel összehasonlítható mértékű ismertségre tett szert. Lassan megjöttek hirdetőnek az autógyártók is - elsőnek a Fiat, erre mindenki tisztán emlékszik -, és bár hirdetői konfliktusok természetesen később is voltak, a TC-n nem hirdetni, a TC-vel nem együttműködni néhány éven belül az öngyilkossággal ért fel az autópiac bármely résztvevőjének.”