„Régi szentek és korai gondolkodók gyakorta éltek az allegória eszközével Jézus példázatainak magyarázata közben. Így a történet egyes szereplőiben Isten, Krisztus, az emberiség és a gonosz képviselőjét látták. A történet ilyetén olvasatában a samaritánus óhatatlanul magát Krisztust jeleníti meg, aki irgalmas volt – és szolidaritást vállalt – az övéivel. Minket pedig a szegény utazó képvisel, az elnyomott, akit megvernek és magatehetetlen. Kizárólag Krisztus irgalma és az emberiséggel vállal szolidaritása menthet meg minket és adhatja vissza nekünk az életet.
Valójában, ha belegondolunk, akkor a történet lehet, hogy inkább a szegény zsidó utazóról szól, semmint az irgalmas samaritánusról. Mi járhatott a fejében akkor, amikor megverték, kirabolták, majd félholtan az útszélen hagyták? És mire gondolhatott akkor, amikor váratlanul éppen egy kívülálló, egy tisztátalan ember – igen, a korabeli megítélés szerint rossz ember – segített rajta? Vegyes érzések lehettek benne, tudva, hogy olyasvalakinek köszönheti az életét, akiről gyerekkora óta azt tanították neki, hogy megvetésre érdemes? Befolyásolhatta saját viszonyulását másokhoz? Vajon elment és hasonlóképpen cselekedett aztán?”