Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!
Minden történetre ráfér a szépítés – A hobbit: Egy váratlan utazás
2012. december 18. 11:03
Peter Jackson olyannyira otthon mozog J.R.R. Tolkien világában, hogy az eredeti regénynél lényegesen izgalmasabb filmmé tudta széthúzni a soványka alapanyagot.
2012. december 18. 11:03
Peter Jackson, Új-Zéland turizmusért felelős kormánybiztosa hét év szenvedés után a mohó Warner stúdió nyomására trilógiává duzzasztott egy háromszáz oldalas mesét, hozzácsapott egy nagy adag Gyűrűk Ura-nosztalgiát és egy olyan, forradalmian új digitális technológiát, amelytől a nézők fele kidobja a taccsot. Mindent összevetve azonban A hobbit egy nézhető, sőt megkockáztatom: jó film.
J.R.R. Tolkien, az oxfordi és leeds-i egyetemek nyelvészprofesszora tudományos munkája melléktermékeként különféle nyelveket talált ki, melyek hátteréül saját mítoszokat gyártott. Mindezt sokáig saját maga szórakoztatására tette, ahogyan meséit is kizárólag gyermekei számára írta egészen A hobbit című regényéig. Az ihlet dolgozat-javítás közben szállta meg Tolkient: „Az igazi kezdetre nagyon tisztán emlékszem. úgy értem, húsz év távlatából is látom azt a sarkot a Northmoor Road-i házunkban, ahol mindez megtörtént. Egy hatalmas rakás dolgozat volt előttem. Az iskolai dolgozatok javítása nyáron fárasztó munka. Emlékszem, hogy fölemeltem az egyiket és azon kaptam magam, hogy majdnem ötöst adtam, mert ennek a dolgozatnak az egyik oldala teljesen üresen állt, gyönyörű volt, semmit nem kellett olvasni! Úgyhogy, nem is tudom, miért, ráírtam: ‘Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit’…” A kész könyv 1937. szeptember 21-én jelent meg Angliában és akkora sikerre tett szert, hogy a kiadó folytatást rendelt. Tolkien ekkor kezdett bele A Gyűrűk Ura megírásába, melyben végleg összeolvadtak a kitalált nyelvek és Középfölde mítoszai, meséi.
Innen ugorjunk előre pár évtizedet egy Peter Jackson nevű új-zélandi horrorrendező állhatatos harcáig, aki elérte, hogy az addig megfilmesíthetetlennek kikiáltott trilógiát három részben, sztárok nélkül, kizárólag új-zélandi forgatási helyszíneken vigye vászonra. Nem nagyon vitatkoznék senkivel azon, hogy egy minden szempontból tökéletes fantasy-trilógiát tett le az asztalra, kivívva a szakma és a közönség rajongását. Ám ezek után következett a hét szűk esztendő, vagyis az a kellemetlen, jogi perekkel és gyomorfekélyekkel tarkított huzavona, amit A hobbit filmtervének tető alá hozása jelentett. Miután Guillermo Del Toro kiszállt belőle, végül maga Jackson ült vissza a rendezői székbe, aminek csak örülhetünk, hiszen hazai pályán nehéz hibázni. Vagy mégsem?
A történet: Zsákos Bilbó, egy hobbit a Megyéből némi unszolás hatására felkerekedik, hogy segítsen egy csapat törpnek megbosszulni az őket kilakoltató vérszomjas sárkányt, mindezt Szürke Gandalf stratéga hathatós közreműködésével. Eközben pedig Bilbóhoz kerül a hatalom gyűrűje, mely A Gyűrűk Urában unokaöccsére, Frodóra száll, aki végül elpusztítja azt.
A hobbit – Egy váratlan utazás cselekményvezetése sok helyütt kísértetiesen hasonlít A Gyűrű Szövetségére. Történelemórával kezdődik, a Megyébe látogató Szürke Gandalffal folytatódik, aki rábeszél egy mit sem sejtő hobbitot, hogy feladat van, melynek elvégzésére csakis ő lehet a megfelelő félszerzet. Összeáll a szedett-vedett csapat, ismerős zenei aláfestés alatt menetelnek ismerős tájakon, ismerős arcok köszönnek vissza. Harcolnak, menekülnek, a hegyen ezúttal nem a Szarumán által idézett lavina, hanem a sziklalények hadakozása miatt mennek le a föld alá, ahol aztán megint jön egy szakajtónyi ork, megint van egy hidas menekülés és Gandalf megint azt kiabálja, hogy fussatok! Aztán jön a lepke, amelyet mindig a sasok deus ex machinája követ. A kis ember bizonyítja bátorságát.
Nagyon nehéz kikapcsolni a folyamatosan besípoló összehasonlító-radart ennyi egyezésnél, ha azok ennyire ki is vannak élezve. De vannak más bajok is: a böfögős-turházós poénoknál és a madárpiszokkal átitatott fejű, LMP-s barna mágus, Radagast megalkotásánál a rendező például minden bizonnyal nem tudta eldönteni, hogy akkor az eredeti mesét oltja börleszkbe, vagy az újabb komoly, nagyívű trilógiájába csempész egy kis Jar-Jart – egyiket sem kellett volna. Ahogy az Azog nevű orkot sem, akit Dain öl meg A hobbitban, és akinek csak a fia, Bolg jelenik egy említés erejéig a könyvben. Ehhez képest a szörnykaraktereket különösen kedvelő (lásd a Boromirt lenyilazó raszta uruk-hai, vagy a különösen kegyetlen, kenyérlángosfejű ork Osgiliath ostrománál) Jackson kreált belőle egy igazi hollywoodi sablon leszámolás-sztorit, ahol a Marv és Dwayne The Rock Johnson közötti fizimiskával megáldott testépítő fehér ork és Aragorn light Thorin a film során megszámlálhatatlan alkalommal merül el az egymás megbosszulása iránt érzett izzó gerjedelemben.
A nosztalgikus képsoroknak azonban van pozitív mérlege is: Jacksonnak sikerült beletuszkolnia ugyanazt az örök érvényű mondanivalót a filmbe, amelyről A Gyűrűk Ura, a jó és az elnyomó gonosz hatalom küzdelméről szóló, a XX. század talán legnagyobb ívű eposza is szól. Ahogyan Gandalf meg is fogalmazza: csak a legkisebbek, a látszólag legjelentéktelenebbek tarthatják sakkban a sötétséget. Míg A Gyűrűk Urában Frodó, A hobbitban Bilbó az, aki segít legyűrni a roppant ellenséget a homály terjedésének hajnalán: Smaug-ot, a sárkányt, akinek segítségével minden bizonnyal az ébredező Szauron legyőzhetetlenné válhatott volna a későbbiekben. A film ráadásul hiába háromórás, mégis feszesnek érezzük a tempót,az akciók egymást követik, a színészek pedig kitesznek magukért. A Bilbót alakító Martin Freeman egészen remek, Ian McKellen hozza a kötelezőt, a törpök pedig a rémisztő karakterposzterek dacára ügyesen ki vannak találva: jól megkülönböztethető karaktereket kaptunk. A film dinamikusan halad előre, ki lettek gyomlálva a történet kevésbé érdekfeszítő, lassabb részei, így egyáltalán nem terhes a háromórás hosszúság. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetett volna két kétórás részben elmesélni a sztorit, hasonlóan részletgazdagon.
Ami a körítést, a zenét és a látványt illeti: Howard Shore zeneszerző nem nagyon erőltette meg magát: korábbi témáin eszközölt némi változtatást és írt egy új dallamot a törpöknek. A zenei flashback-ek a Megyében játszódó jeleneteknél, illetve például a tündék vargok elleni közbeavatkozásánál nagyszerűen működnek; ám a végső, Thorin és Azog közötti összecsapásnál epikus aláfestésként tán’ nem a nazgúlok megjelenéséhez kötött, A Gyűrűk Ura-trilógiában végigvitt témát kellett volna odacsapni. A film látványvilágára ezzel szemben nem lehet ok a panaszra: a világ két leghíresebb Tolkien-illusztrátora, Alan Lee és John Howe felel a koncepcióért. A kinti, természetes felvételek ugyanolyan lenyűgözőek, mint a rajzolt/digitális mesterséges képek, valamint a belső terek.
A HFR 3D-ről szólva: a HFR, azaz High Frame Rate: frame rate, vagyis a képráta azoknak a képkockáknak a száma, melyeket a vetítőgép egy másodperc alatt lejátszik. A jelenlegi norma világszerte a 24 képkocka/másodperc, a HFR 3D azonban 48 fps-ben tárja elénk a látványt, ami pontosan kétszer annyi, mint a jelenlegi szabvány. A hobbit az első film, amelyet megnézhetünk ilyen képminőségben, de már James Cameron is bejelentette, hogy szeretné alkalmazni ezt a technikát következő filmjeiben. A kép a szem befogadóképességének rettentő intenzív, a nagytotáloknál egyenesen káprázatos, ám a beltéri jeleneteknél viszont szaggatottan hat, mintha egy némafilm felgyorsított kockái peregnének. Nem vagyok megfelelő célközönség, hiszen már a 3D-t sem veszi be a gyomrom, azt azonban példaértékűnek tartom, ahogy Jackson mindig ad egy kis pluszt a nézőinek a pénzéért, látványban és technikai innovációban egyaránt – anélkül, hogy csúnyán elhasalna a Michael Bay-i megalomán úton. A WETA-cég mágusai (sic!) az első trilógia óta nem hiába kerültek a teljes ismeretlenségből a szakma csúcsára, hiszen tíz éve nem alkottak jobb karaktert CGI-vel Gollamnál, a HFR 3D ezzel szemben nagyon vegyes fogadtatást kapott: aki még nem látta, de tervezi megnézni A hobbitot, annak eredeti nyelven, fapados verzióban ajánlom.
Végül pedig egy bónusz: arra a kínzó kérdésre kerestem a választ, amely minden bizonnyal számos laikusban és nem laikusban egyaránt felmerült: van-e arra magyarázat, hogy Tolkien nagyra nőtt sasai ugyan miért nem segítettek elvinni a szövetségnek az Egy Gyűrűt a Végzet hegyére, majd ejtették bele a tűzbe, ahol kovácsolták azt – ugyanazzal a hanyag eleganciával, mint amiképp kimentik végül az égő Mordorból Frodóékat? Tolkient nehéz lenne azzal vádolni, hogy nem dolgozta ki világát ésszerűen és kivételesen aprólékos figyelemmel. Számos művét pont a maximalizmusa miatt nem tudta befejezni, így kiadatlan írásainak befejezése végül fiára, Christopherre szállt. A filmekben minden alkalommal az éjjeli lepkéhez kötötték a sasok, mint kvázi szárnyas hátasok megjelenését, ehhez képest a könyvekben mindig más miatt avatkoztak be: A hobbitban először éppen arra repültek, amikor felfigyeltek a tűzre meg a varg- és farkasüvöltésre. A Gyűrűk Urában is azért segítettek, mert Gandalfnak jönnek eggyel (pontosabban három alkalommal), mert a mágus egyszer meggyógyította a sasok vezérét egy nyílvessző okozta sérüléstől.
A magyarázat a gyűrűviteli kérdésben – mint azt a nagyon segítőkész Magyar Tolkien Társaságtól megtudtam – rém egyszerű: egyszer egy rajongó levelet írt a professzornak ugyanezzel a problémával A gyűrűk Ura kapcsán, Tolkien pedig válaszul kidolgozta a mordori légvédelmet – sőt, még címert is tervezett hozzá. Nem vicc, itt lehet megnézni: Mordor Special Mission Flying Corps, további infók pedig Hammond and Scull. J.R.R. Tolkien: Artist and Illustrator c. könyvében lelhetőek fel. Végül is logikus: a böhöm sasokat könnyű lett volna kiszúrni a magas toronyból egy akkora szemnek, nem igaz? A szárnyas nazgúlok pedig a legkeményebb ellenfelek Középföldén. Emellett Tolkient egyszer 1958-ban megkeresték egy filmötlettel, amelyben Frodóék mindenhova sasokkal repültek volna. Ezt az író elutasította, sok egyéb marhasággal együtt; és megírta azt a levelet, amely a The Letters of J. R. R. Tolkien c. könyvben a 210. számú: ebben kifejti, hogyan és miért használja a sasokat, és miért nem szabad repülő hátasnak tekinteni őket.
*
Minden történetre ráfér a szépítés – kommentálja Gandalf Bilbó hitetlenkedését, miután az öreg mágus a hitetlenkedő hobbitot próbálja meggyőzni a kalandvágy nagyszerűségéről, egyik Tuk felmenőjének hőstetteit kiszínezve. Valahogy így lehetne lefesteni A hobbit – Váratlan utazás című filmet is: Peter Jackson olyan jó rendező és olyannyira otthon mozog J.R.R. Tolkien világában, hogy az eredeti regénynél lényegesen izgalmasabb filmmé tudta széthúzni a soványka alapanyagot anélkül, hogy a néző unatkozna.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhez
Nem Krausz Ferenc írása lesz az, amire a mostani kormánypárt felbőszült támogatói odafigyelnek
A higgadtabbak azért talán igen.
A szabósegéd is megoldotta
Jut eszembe, az ÁVH (mely 1948-ban épp ilyentájt, szeptember elején alakult) vezetőjének, Péter Gábornak sem volt jogi végzettsége.
Ebben a kérdésben teljes súllyal és mellszélességgel, a lehető leghatározottabban, minden kétséget kizáróan a drága Miniszterelnök Úr mellett állok
Szeretném jelezni.
Tudom, hogy sem magamnak, sem Unger Annának nem teszek jót azzal, ha a leköpdösése helyett tisztességes, tárgyilagos elemzésben kívánom részeltetni
De azért megpróbálkozom ezzel ismét.
Főleg a kormánypárt felajzott és csalódott hívei támadják leginkább egy olyan mondatért, amelyben egyébként teljesen igaza volt
Helyes, hogy hűteni próbálta azokat az elvárásokat, amelyeket felelőtlenül korbácsoltak fel a kampányban Magyar Péterék.
Összesen 15 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lutra
2012. december 18. 20:12
A film egy nagyszerű műalkotás, az akciófilmeken nevelkedett tömegnek nem baj, ha nem tetszik, sznobériából úgyis megnézik.
Válasz erre
0
0
várúr
2012. december 18. 19:29
Nem lep meg a fanyalgás. Vannak, akiknek semmi se (elég) jó. A Hobbit egy gyönyörű mese, a film irdatlan munkával vérprofin megrendezett tartalmas alkotás. No de magam is tudom: ízléseken nem érdemes vitatkozni.
Válasz erre
1
0
qwertzuiopasdfghjkl
2012. december 18. 18:40
Az Azogos mellékszál a trilógia függelékében van kibontva, Azognak a karját nem Thorin csapja le, hanem II Dáin öli meg, miután ez az ork eltöri az apja nyakát.Szóval az Azogos mellékszál úgy baromság ahogy van, egyrészt meg is hal a csatában, másrészt szó sem esik róla hogy ilyen kigyúrt fehér motherfucker hesszölt volna egy fehér farkas hátán törpökre vadászva.Bár így biztos fogyaszthatóbb lett, nem tudom.
Válasz erre
0
0
brabant89
2012. december 18. 13:58
"az eredeti regénynél lényegesen izgalmasabb filmmé tudta széthúzni a soványka alapanyagot"
A véleményem nem egyezik Terján Nóra véleményével. Én az eredeti regényt nagyon érdekesnek, szórakoztatónak találtam, sokkal gördülékenyebbnek, eseménydúsabbnak, mint a (később olvasott) Gyűrűk Urát.
Válasz erre
1
18