„Eljött az ideje az engedélyezett és nem engedélyezett tüntetéseknek, a tömegrendezvényektől az ülősztrájkokon és útlezárásokon át a munkabeszüntetésekig. A kormány számtalan társadalmi csoport érdekét sértette meg, a létminimum alatt élő milliókét, leszázalékoltakét, hajléktalanokét, az egyetemre járó vagy oda készülő fiatalokét, és a sor tetszőlegesen folytatható. Intézkedései kirívóan szegény-, szabadság- és társadalomellenesek. A fenti csoportoknak módjában állna választásokon véleményt mondani a kormány teljesítményéről, ám ennek lehetőségét – ha el teljesen nem is vették – jelentősen meggyengítették. Most ez ellen kell tiltakozni, ha szavazni nem lehet, vagy nem maradt sok értelme, akkor eljött az erőszakmentes polgári engedetlenség ideje.
Ha a kormány a rábízott hatalommal visszaél és azt saját leválthatatlanságára fordítja, akkor meg kell buktatni azokkal az eszközökkel, amelyeket nem vett el és nem is tud elvenni. A hatalom birtokosai kénytelenek figyelembe venni a társadalom akaratát, amelyet az nem csak jogi következményekkel bíró módon, választásokon tud kifejezni. Ha a tiltakozással sikerül tematizálni a közéletet, és széleskörű támogatást nyerni a regisztráció eltörlésének és az arányosabb, nem a Fidesz győzelmét segítő választási rendszernek, akkor a közvélemény kikényszerítheti, hogy a parlamenti választásokat oly módon tartsák meg, hogy az érdemi beleszólást jelentsen az ország ügyeibe. Ha a kormány nem enged, akkor létre kell jönnie a jogállampárti ellenzék egy olyan együttműködésének, amely nem a kormányra kerülést nevezi meg céljának, hanem kizárólag a választások újbóli kiírását egy olyan rendszerben, amely a társadalom véleményét tükrözi a Fidesz érdekei helyett.
Foglaljuk el tehát a köztereket és a kormányhivatalokat, bénítsuk meg a kormányzati és képviselői oldalakat, firkáljuk össze a kormány propagandaplakátjait, indítsunk faxeltömítő akciókat, hirdessünk sztrájkot, üzenjük ezerféleképpen, hogy »Túlmentetek egy határon. Így, vagy úgy, de bukni fogtok!«.”