Teljesen átlagos év volt: ragadtak a nők, egymást váltva dőlt a pénz és az elismerés. E sorok írása közben banánszoknyás lányok fél kókuszhéjban szolgálják fel a – blaszfémia! – Villa Sandahl-ból csapatott nagyfröccsöt. A gépelési képességeim elvesztése előtt szeretném elmondani azon magyarok (sőt: Magyarok) nevét, akikre elmondhatatlanul büszke voltam az idén: például a matematikai Nobelnek számító Abel-díjat nyert Szemerédi Endre; valamint a Masat-1 miniműholdalt fellőtt és az Odoo-házat létrehozott BME-s srácok/lányok.
Aztán a nyolc aranyat begyűjtő 2012-es olimpikonjaink egyenként, kiegészítve a 4 ezüstöt és 6 bronzot lőtt fiataljainkkal; a freestyle-bajnok Szász Kitti; a csillebérci CERN-beruházáson ügyködő tudósok és befektetők; és mindenki, akit most kihagytam, pedig megérdemelné. Például a világ másik végéről megkerült Rakonczay Gábor.
Mindezen túl az év nyertesei vitathatatlanul a fapados légitársaságok voltak; vesztesei pedig azok, akik a megelőző öt évben jó ötletnek tartották a frankhitelből való Malév-részvény vásárlást.
Az év legfontosabb eredménye, hogy végre nincs a kevlarmellényen is áthatoló ótvar cigiszag minden nyüves kocsmában, és többek között ennek köszönhetően több függő haverom is eldobta a dohányt.
Az év szégyene az Európai Unió Bíróságának döntése, mely szerint 2009 augusztusában jogszerű volt Sólyom László kitiltása Szlovákiából.
Az év megbocsáthatatlan tette, hogy a kormány faszkodásaival helyzetbe hozta a minimum két éve megérdemelt kényszerpihenését töltő, amúgy már többszörösen odakozmált, süllyesztőben eltűnt politikusokat és megmondóembereket, akik ma egymásnak adják a kilincset a különböző tévéknél és szerkesztőségekben, Fodor Gábortól Herényi Károlyon át Kuncze Gáborig. És hogy alappal ugathatnak az utcán a hökös suhancok.
Mivel tudom, hogy minden kormánytag és államtitkár a Mandiner előtt kuksol két ünnep között, innen üzenem: ezért még számolunk!