Hamis problémák a tandíj kérdésében

„Meglátásom szerint a felsőoktatási tanulmányok befejezése után fizetendő tandíj bevezetése egy paradigmaváltás az oktatásban. Az eddigi rendszerben nem az egyetem befejezése utáni lehetőségeken volt a hangsúly, hanem magán az egyetemre való bekerülésen, vagyis a diploma megszerzésén. Az pedig mar gyakran másodlagos szempont volt, hogy milyen tudományterületen és milyen későbbi kilátásokkal. Arról nem is beszélve, hogy a felhasználható félévkeretet sokan szívesen kihasználták a limitig, hiszen ingyenes volt, és rengeteg előnnyel járt a diáklét. Ezek a diszfunkciók összességében nagyobb költséget jelentenek közvetlenül az állam, közvetve pedig az adófizetők számára. Erre a tandíj, mint a hatékonyságra ösztönző eszköz, megoldást nyújt.

A Véleményvezér cikke ugyanakkor a társadalmi mobilitás csökkenésében látja a tandíj ördögi hatását. Ez igaz lenne, amennyiben a tandíjat a tanulmányok ideje alatt kellene kifizetni, hiszen akkor a felsőoktatásban való részvétel valóban a szülők anyagi helyzetétől függene. A hazai tandíj-rendszer azonban lehetővé teszi állami hitel közbeiktatásával a tandíj utólagos törlesztését, aminek megfizethetősége így már csupán a hallgató későbbi fizetésétől függ. Ebben a kontextusban a hitel tehát egy befektetés, ami arra ösztönzi a hallgatót, hogy olyan tanulmányokat folytasson, amivel a későbbiekben jó eséllyel tud majd elhelyezkedni. Vagyis hamis az az állítás, hogy az utólagosan törleszthető tandíj ellehetetleníti a társadalmi mobilitást.

Ennek megfelelően a felvetett probléma is hamis. Az igazi kérdés az, hogy az államilag támogatott hitelek mekkora költségvetési terhet jelentenek hosszútávon, illetve, hogy a jelenlegi tandíjakat vissza tudja-e majd fizetni a felvevők túlnyomó része a fizetéséből, ha keresett szaktudást sajátít el?”