Ki nyert vasárnap?

„És lengett, lobogott a számtalan nemzeti színű zászló, hogy az elvétve itt-ott feltűnő, provokatív politikai tartalmú feliratok, de talán még a sárga csillagos kitűzők is a nagy összhang, egyetértés nyomán egyszer csak nyilvánvalóan kínossá, oda nem valóvá váljanak.

De dicséretes kitűnőre vizsgázott Bajnai Gordon is, aki az ezúttal valóban jól formált, meggyőzően előadott beszédében – az őt követő Mesterházy Attilával éles ellentétben – nem csak ígérte, de be is tartotta szavát, miszerint az egyetértés, az ordas eszmék elleni összefogás jegyében ezúttal eltekint a napi-, pláne pártpolitikai tárgykörű kitételek felhánytorgatásától. Ehelyett inkább a mindkét oldal által erősen megfontolandó alkut ajánlott. Hogy tudniillik legyen végre vége már a magyar politika hidegháborújának, a megbélyegzősdinek, amely szerint a jobboldal egyenlő volna a nácizmussal, a bal pedig ugyanakkor a nemzetietlen kommunistasággal! Ami közben a valódi, és nézeteiket a nagy nyilvánosság előtt is vállaló igazi rasszisták nevető harmadikként, éspedig parlamenti mandátum védelmében kedvükre szórhassák a világba a magyarságot megszégyenítő, beteg gondolataikat…

Mindezek után következett Mesterházy Attila, a maga ügyetlenül kimódolt beszédével (ahogy az ateista MSZMP jogutódjának elnöke egy alapvetően zsidó szervezésű rendezvényen a keresztény adventről érzeleg), és a helyzetet aprópénzre váltva sanda, napi politikai manőverrel próbálna a kétharmados kormányerő elnökének diktálni. Miként ugyebár az az orránál tovább nem látó, buta politikus képeként ama nagykönyvben is nyilvánvalóan szerepel…”