Nem kellene még jobban elTASZni!

2012. december 02. 08:59

A TASZ szerint antidemokratikus a Jobbik betiltását követelni. Szerintem pedig a jelenlegi helyzetben ez a neonácik melletti kiállás, kollaboráció.

2012. december 02. 08:59
Krémer Ferenc
Galamus

„Igaz, a Jobbik antiszemitizmusa senkit sem érhetett váratlanul, de mivel a nácizmus elleni harc nem létezik, az MSZP és a DK képviselői is közömbösen hallgatták végig Gyöngyösi beszédét. És eljutottunk a közlemény legproblematikusabb állításához: »a párt [mármint a Jobbik] betiltásának követelése pedig maga is antidemokratikus igény«. Ezután a szöveg azonnal visszahelyezi a parlamentbe a problémát. Ezzel a közlemény nem először keveri a probléma vonatkoztatási kereteit. Általában, ha ilyet tapasztalunk egy szövegben, az azt jelenti, hogy a szerzői ambivalens, a maguk számára is tisztázatlan viszonyban állnak a témával, amiről beszélnek, miközben határozottan akarnak képviselni valamit, ami nem igazán egyeztethető össze a téma tartalmával, az adatokkal. Azt is jelentheti, hogy mindig azt az értelmezési keretet választják, ami kedvező álláspontjuk hihetővé tétele számára.

De tényleg antidemokratikus egy neonáci párt betiltásának követelése? Az értelmezési keret, amiben a problémát értelmesen vizsgálhatjuk, a magyar társadalom és nem a parlament, az ugyanis csupán egyetlen terepe a neo-horthysta és neonáci cselekvéseknek. Megvédhetjük-e a szólás szabadságát akkor, ha ezeknek is teret adunk egy országban, ahol semmilyen szégyenérzet nincsen az emberekben az elkövetett aljasságok miatt, egy országban, ahol a parlamenti náci beszédet azonnal követik a hívek akciói? Megvédhetjük-e a szólás szabadságát egy olyan országban, ahol a szélsőjobboldal már kisajátította? A TASZ szerint antidemokratikus a Jobbik betiltását követelni. Szerintem pedig a jelenlegi helyzetben ez a neonácik melletti kiállás, kollaboráció. Hiába az absztrakt szólásszabadság mellett felhozott minden tetszetős érv. Ugyanis nem néhány kóbor politikai őrültről van szó, hanem egy szervezett, közveszélyes pártról és annak paramilitáris alakulatairól, amelyek sikeresen destabilizálják az ország egyes részeit. A közhatalom pedig mindezt mosolyogva nézi. Ha nem távolítjuk el a politika színpadáról a Jobbikot és függelékeit, akkor a tiltakozás és a beszéd semmit sem ér majd.

A TASZ közleményét sajnos nem minősíthetem ártalmatlan hozzászólásnak. A mai helyzetben nem! Elég volt a technikai megoldásokkal való kísérletezgetésből, elrontottuk már eléggé, nem kellene még jobbak elTASZni!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Next evermore
2012. december 02. 20:03
Krémer zsidrák, örülj, hogy itt élhetsz.Ha nem okés a buli, tekerj vissza metéltfaszú őseid hazájába. Papirjaid rendben? Tudod igazolni, hogy biboldó vagy? Akkor várnak a pálmafák,remélem, minél hamarabb kilyukasztja egy szar muszlim a rühes bőrödet.
Öreg
2012. december 02. 19:14
Galamus, Galamus, ha igazatok lenne, a szélsőjobbot és a szélső balt is be kellene tiltani. Horthy ezt már megtette, együtt ült a börtönben Szálasi és Rákosi. Mai időben a Gyöngyösi félék és a szemkilövésre parancsot adók. Ez jó lenne? /Jó bizony, de a korrupciós ügyekben!/
csárly
2012. december 02. 13:39
Elnézve a "neonácik" meg a szocik korfáját, ennek az alakulatnak 2 ciklus múlva több szavazója lesz, mint nektek, nyilván roppant demokratikus a betiltásuk...
oskar
2012. december 02. 12:09
Csak azt nem értem, hogy a Galamus miért cenzúrázta Gyöngyösit??????? http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=176733?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201211
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!