Mindenszentek, halottak napja – mit ünneplünk pontosan?
Mindenszentek ünnepének több mint ezeréves hagyománya van, a halottak napja csak évszázadokkal később került be a jeles napok közé.
És gyorsan mondom, nem akarván igazságtalan lenni: csodálatos dolgok történnek az egyházban.
„Cserhalmi György, mint mondja, a Jóisten mellett az édesapjához és Latinovits Zoltánhoz is imádkozik. Senki hitgyakorlatát nem becsmérlem, de ha már így meghirdette, szeretném tárgyilagosan megállapítani, hogy aki reformátusként hiszi az evangéliumot, az csak a Szentháromság személyeihez imádkozik. Cserhalmi Györgynek, tartok tőle, az egyházhoz a gyerekkori emlékein túl köze nincs, az egyházban szolgálata nincs, az egyházzal sorsközössége nincs, az egyház hitét nem is igazán érti, de azért belerúg egyet az egyházba. A kívülállók kockázatmentes vádaskodása lejárató: nincs benne semmi az azonosulás fájdalmából, nincs tenni akarás a változásért, csak megvetés, csak lenézés.
A másik a körön belülről jövő lejáratás, erre a most pénteki Index-interjú volt eklatáns példa: Fekete György nyilatkozata. A Magyar Művészeti Akadémia elnöke közölte, hogy nem hisz a demokráciában, sőt fütyül rá; kiderült, hogy keresztény Magyarországot (tehát államvallást), egyházias műveket akar, és a művészek ne provokáljanak folyton. (Ugyan miért ne? És milyen művészet az, amely nem provokál?) Mindenkinek, akinek bármi köze, de legalább némi érzékenysége van a kortárs magyar kultúrához, és ismeri a történelmet, nyilván kikerekedett a szeme a döbbenettől. Mindezt aztán Fekete György azzal magyarázta meg, hogy ő bizony református presbiter. Puff.
És lehetne tovább sorolni, nevesítve, a lejáratókat: akik a jogfosztó egyháztörvényt pártolták, akik a hatalomhoz való törleszkedésért a hitet adják fel, akik a gyűlölet-központú ideológiáknak adnak helyet, akik Krisztustalan »evangéliumot« hirdetnek, és így tovább.”