„Sokszor beszélt az '56-os élményeiről. Talán túl is dimenzionálta az akkori szerepét, hiszen a »nagy öregek« előtt neki, a frissen végzett 24 éves tanárembernek még nem volt politikai súlya. Az én korosztályom tagjai nem igazán ismerték ezt a kort, a mi családunk viszont igen tájékozott volt. Sokat hallottunk a háború utáni koalíciós időkről, nagyapám tevékenységéről. Úgy nőttünk fel, hogy tisztában voltunk vele: apám, nagyapám, dédapám mikor, milyen történelmi körülmények között, mit cselekedett, az Antall család felmenői a különböző történelmi helyzetekben milyen nézeteket vallottak. Dédapám – dr. Szücs István – nagy hatással volt apám gondolkodására, személyiségére. Sokat beszélgettek. Volt is miről, hiszen Szücs dédpapa – Apponyi Albert titkáraként – egyik megalkotója volt a Lex Apponyi néven ismertté vált 1907-es közoktatási törvénynek. Mint képviselő és mint Klebelsberg Kunó helyettes államtitkára jól ismerte a XIX–XX. századforduló neves politikusait, és számos történettel gazdagította a családi legendáriumot. Családunk egy budai szubkultúra polgári, értelmiségi életét élte. Környezetünkben általános iskolás koromig alig találkoztam kommunista párttaggal.
A rendszerváltoztatás után előkerült iratokból kiderült, hogy végig lehallgatták, rendszeresen megfigyelték apám telefonját; megismertük a ráépített ügynökök névsorát is. Szomorú olvasmány volt. Nem hitte, hogy a hálózat ennyire hatékonyan működik. A barátok, ismerősök között akadt olyan, akiről sejtette, hogy besúgó. Nagyon megviselte, hogy olyanok is akadtak ezek között, akiket tisztelt, szeretett. Furcsa, de talán bűntudattal gondolt azokra az emberekre, akiket éppen azért zaklattak és szerveztek be, mert az ő barátai voltak. Többeket zsarolással, megfélemlítéssel igyekeztek rávenni arra, hogy jelentsenek róla. Az ügynökügyben tanúsított magatartását is ez befolyásolta: »Ameddig Horn Gyula és Gál Zoltán ülhet velem szemben a Parlamentben, nem fogok megalázott, meggyötört embereket pellengérre állítani«.
Az ő hazafisága nem a kimutatott érzelmekről szólt. Belülről fakadt, természetes volt. Minden világpolitikai eseménynél először azt gondolta végig, hogyan hathat az Magyarországra. Kisgyermekkorunktól kezdve minket is hazaszeretetre nevelt. Az akkoriban velünk megosztott gondolatai néha évekkel, évtizedekkel később nyertek értelmet. Ebbe beletartozott az is, hogy a határon túli magyarokról ne csupán tudjunk, de ismerjük is meg őket. Ezért például több alkalommal utaztunk együtt a Felvidékre. Megjegyzem, fontosnak tartotta, hogy elvigyen minket Auschwitzba is.”