Bízom, hogy elnyerem a Nemzeti Színház igazgatói tisztségét

2012. november 17. 13:30

Bízom abban, hogy elnyerem a Nemzeti Színház igazgatói tisztségét, és ottani tevékenységemmel is segíthetem majd közös céljaink valóra váltását.

2012. november 17. 13:30
Vidnyánszky Attila
Színház.hu

„Kedves Barátaim!

Sok gondolkodás és beszélgetések után benyújtottam pályamunkámat a Nemzeti Színház igazgatói tisztségére.

Megtisztelő számomra, hogy 2008 novembere óta a Magyar Teátrumi Társaság elnöke lehetek és ehhez a munkához bizalmat szavaztok. Négy évvel ezelőtt tizenöt alapító taggal egy maroknyi csapat kezdett el egy jobb színházi világért dolgozni. Munkánk korántsem tekinthető befejezettnek, de komoly eredményeket értünk el együtt, újabb és újabb tagokkal bővülve, közösen.

Társaságunk talán egyik legnagyobb sikere az új előadó-művészeti törvény, melyen sokat gondolkodtunk, dolgoztunk, sokszor éjszakákba nyúlóan. Sikerült elindítanunk és folyamatosan fejlesztenünk színházi havilapunkat, a Magyar Teátrumot.

Rendezvényeink száma gyarapszik: idén második alkalommal vettünk részt a Tusványosi fesztiválon, miközben a Szigeten új befogadó helyszínként jelent meg a Magyar Teátrum Sátor. A POSZT-on való szerepvállalásunk lehetőséget biztosít arra, hogy ez a fesztivál egyszer valóban olyan legyen, amilyennek mindannyian megálmodtuk: a teljes színházi világ igazi ünnepe.

A szakmában egyedülálló díjunk a Magyar Teátrum Díj 2012-ben harmadik alkalommal kerül átadásra.

A Magyar Teátrumi Társaság sikere közös munkánk eredménye. Szeretném megköszönni Nektek, hogy céljainkat szívvel-lélekkel, minden szakmai tudásotokkal támogatjátok. Köszönöm a nekem szavazott bizalmat, a pályafutásom és a pályázat megírása során nyújtott segítségeteket. Biztos vagyok benne, hogy a közöttünk az elmúlt évek során kialakult, inspiráló szakmai és személyes kapcsolat a jövőben is megmarad.

Bízom abban, hogy elnyerem a Nemzeti Színház igazgatói tisztségét, és ottani tevékenységemmel is segíthetem majd közös céljaink valóra váltását.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaptafa
2012. november 18. 09:54
A magabiztosságát kár, hogy nem a nyilvánosan közzétett pályázatára alapozza, hanem az, hogy jól fekszik a FIDESZ nyoszolyában. Ilyet már láttunk eleget. Szakembert a pályázata minősít, még akkor is, ha tudjuk, hogy a döntést nem ez befolyásolja. P.s.: Vajon, hány színészre és rendezőre támaszkodik V.A.? És kikre Trill Zsolton és Szűcs Nellin kívül? Balázs Péter sziklaszilárd ízlésen alapuló szinészetére? Kiss József és Réczei Tamás rendezői kvalitásaira? Blaskó és Szarvas lehet, hogy várja, de ők is ettek Alföldi tenyeréből és fogalmuk sincs V.A. művészetéről. Magányos leszel Attila színészek és nézők nélkül. Majd Bayer és Bencsik szervez neked iskolabuszokat.
capacete
2012. november 18. 00:11
Na, kíváncsi leszek, hogy mennyi idő alatt sikerül majd elüldöznie a nézőket. Debrecenben már csak a párttársai járnak nézhetetlen, de nagyon művészi darabjaira...
füst
2012. november 17. 19:16
Jó színházi szakember. Megérdemelné!
ottapont
2012. november 17. 17:15
"Vidnyaszky nagyon szar helyzetben van, mert ha megnyeri a pályázatot, akkor senki le nem mossa róla, hogy azért." E kellene végre felejteni ezt a beteges megfelelési kényszert, mert sehova se vezet. Aki azt képzeli hogy ezek értékelik a nekik tett gesztusokat az hülye!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!