A két pofon politikája

„Gyöngyösi prosztó mocskolódására nem is érdemes sokáig vesztegetni a szót, kultúrember nyilván úgyis pontosan tudja, mi a normális vélemény erről. Sokkal érdekesebb az, hogy az MSZP elkezdett sárga csillagot kitűzni magára, némi gyurcsányista hozzájárulással. Ami első ránézésre még jó ötletnek is tűnhet azok szemében, akik nem szeretik, ha bárkit is megbélyegeznek a zsidósága miatt, másodikra viszont már annál rosszabb. Nem, egyáltalán nem volt jó ez a húzás.

Nem volt jó, mert azt üzeni: ó, a szegény áldozatok. Akiket bántanak. És akik védekezésképtelenek. Hát nem. Itt nem sajnáltatásra van szükség, hanem visszavágásra. Mondjuk arra a két pofonra - akár csak képletesen is -, amit az egyik miniszterelnök-jelölt beígért a szélsőjobbnak még a 2010-es választás előtt. Megmutatni nekik, hogy a normális oldalon, jobb, bal, mindegy, de erő van, és hogy a nácik nem vitapartnerek, pláne nem olyanok, akiktől félünk.

Mert nem kell félni, és nem kell belesüppedni a sajnálatba. Sajnáltuk az elnyomottakat eleget, láttuk, mi lett belőle. A nagy semmi, az. Lehet papolni az emberi jogokról és kifejezni a szolidaritást. De azt megtették jószándékú emberek már hetven éve ilyenkor is, és nem vezetett semmire. A XX. század egyik legérthetetlenebb jelensége, hogyan tűrhették el a zsidók és a velük szolidáris magyarok százezrei, hogy néhány hülyegyerek halomra gyilkolja őket.”