Szabadon

„Milyen példát látunk nap mint nap? A közlekedésben ordítozó, öklüket rázó, az autó ablakán kiköpő, magukat megvalósítani nem tudó, semmi agyú figurákat. A Parlamentet sem tisztelik. A sajtó egyes munkatársai, sőt az oda betérők farmernadrágban, poros cipőben virítanak az Ország Házában. Bizonyos párt képviselői sem mérik fel azt, hogy milyen célból, kik küldték őket az ülésterembe. Jószerivel elbunkósodott az ország. Érték, mérték, adott szó, mintha sohasem létezett volna.

Valamit tenni kell. Otthon is, magunkban is, az iskolákban is. Talán az új oktatási-nevelési törvény valamiféle irányt, morált szab előbb a fiatalság, majd mindannyiunk számára. Lehet, hogy többet kellene beszélgetnünk egymással. Nem számít, ki milyen rangú, rendű ember, a lényeg, hogy ember legyen. Én beszélgetni szoktam reggel a szemetesekkel. Csak néhány percig, hogy ne raboljam a munkaidejüket, de beszélgetünk. Ma már sok mindent tudok e kemény munkát végzőkről, akik amint kiürítenek egy kukát, már rohannak, hogy a következőt az érkező kocsihoz kihúzzák az út szélére. S ezt csinálják mindennap, hajnaltól kora délutánig. Dolgoznak, rendes emberek. Beszéltünk arról is, hogy jó lenne, ha sikerülne ennek az országnak kikerülnie a gazdasági válságból. Országot építeni, országot irányítani csak elkötelezetten, tiszta kézzel lehet. Egyetértettünk, hogy a politikába újfent ne kerüljenek volt drogosok, más vagyonát eltékozló, a magyarságot lejárató politikai bohócok. Egyszóval eszmét cseréltünk, de valahonnan megtudták a szemetesek, hogy mivel foglalkozom.

A múlt hét végén, amikor a járdára kihúztam a kukát, éppen megállt a szemeteskocsi. A sofőr mosolygott kifelé az ablakon, és a kezében meglengetett egy napilapot. A Magyar Hírlapot. Jóleső érzés volt. Ezek szerint nem csak az ingyenújságból és a bulvárból tájékozódnak. Csak úgy szabadon mondom. Fontosak az emberi viszonyok. Többet el lehet velük érni. Érdemes mindig, mindig beszélgetni egymással.”