Drága barátaim, megint házhoz megyek a pofonért
Én nem akarok egy pukkancs, sértett, nárcisztikus, hazudozós, bosszúálló, populista elnököt.
Ez a kialakulóban lévő új politikai kultúra alapállása azokkal szemben, akik nem kívántak egy szekértábort létrehozni a levitézlett balliberális erőkkel.
Hiába döntött az LMP többségi szavazással a párt stratégiájáról, a harc tovább folyik: az alulmaradt képviselők, illetve a baloldali és liberális sajtó megkérdőjelezi demokratikus úton meghozott döntésük helyességét, mintegy annak leendő felülírására szorgalmazva az ökopolitikai parlamenti pártot. A retorika igen egyszerű, egyúttal a Népszava figyelmébe ajánlott: „aki nincs velünk, az a Fidesszel van”. Ez a kialakulóban lévő új politikai kultúra alapállása azokkal szemben, akik nem kívántak egy szekértábort létrehozni a levitézlett balliberális erőkkel, hanem továbbra is a megalakulásukban nagy szerepet játszó eszme mentén szeretnék megszólítani a választókat: ők más politikát akarnak tovább vinni, mint ami eddig jellemző volt Magyarországra.
Ezen szellemiség mellett állt ki múlt hétvégén a Lehet Más A Politika kongresszusa, igen szoros, 84-77 arányban felülkerekedve az Együtt 2014-gyel való egybeolvadást szorgalmazókon. Tiszta ügy, a többség ezt akarta, a bázis-, de mindennemű demokráciában ez így szokás. De ne legyünk naivak: a baloldali tábor éppen azért hívatja magát demokratikus ellenzéknek, hogy onnantól – csináljanak bármit – azok maradjanak, és ne kelljen minden egyes piti döntésük esetében mérlegelni: most ez akkor kötődik a demokrácia szent eszményéhez avagy sem?
Így eshetett meg az a különös transzformáció, hogy az a bizonyos 84 szavazat átváltozott egyetlen eggyé: Schiffer András akaratává. Ő döntött, ráadásul nem is akármilyen módon: meggyőzött jó néhány embert a pártjából, hogy az önállóság a továbbiakban gyümölcsöző is lehet. Az LMP korábbi frakcióvezetője tehát arra a demokráciákban hallatlan lépésre vetemedett, hogy a szavazók nagyobb részének (őket innentől az egyszerűség kedvéért hívjuk csak birkáknak) sikeresen artikulálta a saját elképzeléseit, és a küldöttek aztán hajlandóak is voltak mellette letenni voksukat. Hallatlan!
Meg is indult hát a bomlasztás belső és külső úton: Scheiring Gábor, az LMP gazdaságpolitikusa úgy ítélte meg, hogy a másik oldal által megszavazott irány bűnnek minősül (és mint tudjuk, bűnös választásra nem illik szavazni); Karácsony Gergely szerintaz önállóság mellett állók tévednek (és egyúttal fel is adta frakcióvezető-helyettesi posztját, akár csak Szabó Tímea); Jávor Benedek frakcióvezető pedig lemondott, mondván, az elfogadott stratégia ellentétes nem hogy a párt, de az ország érdekeivel is. Dési János a Népszavában kijelentette, hogy az LMP útja innen a pokolba vezet; a Magyar Narancs blogján pedig nyilvánosságra hozták azt az eddig kevesek által ismert tényt, hogy két éve jó szívvel csak az LMP-tagok és azok haverjai szavaztak a zöldpártra.
A reakciókra reagálva gyorsan létre is jött az LMP-n belül egy Párbeszéd Magyarországért névre hallgató platform, amely nyolc országgyűlési és három fővárosi képviselőt tud maga mögött, illetőleg természetesen a Magyar Narancs, a Népszava, a Népszabadság és úgy en bloc a demokratikus ellenzék véleményvezéreinek szimpátiáját. Jávor Benedekék ezzel kapcsolatban elmondták, hogy ők tiszteletben tartják a párt döntését, de. Hogy ők nem kívánnak kilépni a pártból, de. Hogy biztosak benne, a döntést megszavazó küldöttek az ország érdekeit tartották szem előtt. De.
De ez mégis csak egy olyan döntés volt, amit jó lett volna inkább a nagyokra bízni: Karácsony Gergelyre és Scheiring Gáborra mondjuk, akik rendelkeznek azzal az egzotikus képességgel, hogy minden körülmények között képesek megmondani, mi ellentétes és mi nem az ország érdekeivel, ezért emellett akkor is fel kell sorakozni, ha a többség nem így gondolja.
És maradt továbbra is néhány kérdés: Jávor Benedek tényleg feltételezi: meg tudnának egyezni Bajnai Gordonékkal úgy, hogy még a saját pártjuk által többségileg meghozott irányt sem képesek elfogadni? Komolyan azt hiszik, hogy ha beléptek volna, akkor ők ott alkupozícióban lettek volna, vétójoggal rendelkezvén a későbbi csatlakozókkal szemben? Vágó Gábor az ATV-n megemlíti, hogy az E14 által elküldött kérelemben ez ugyan szerepelt, de pár sorral alább volt egy olyan kikötés, hogy ez különleges helyzetbenfelülírható. Továbbá: a csatlakozáspártiak komolyan hiszik, hogy lett volna értelme eztán is LMP-ről beszélni, ha betagozódnak egy választási együttműködésbe? Hiszen maga Kálmán Olga jelentette ki Vágónak, hogy értelmetlen külön-külön tárgyalni Bajnaival, Juhásszal és Kónyával, lévén ők ma egyet alkotnak!
Meg aztán itt ez a fránya valóság is: hiába, hogy jelenleg Milla meg Szolidaritás van odaírva Bajnai Gordon neve mellé, azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy néhány hónap múlva nem kerülhet oda az MSZP-é és a Demokratikus Koalícióé is. Maga Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás és az MSZP tagja nyilatkozta a stop.hu-nak, hogy az MSZP nélkül szerintük biztosan nem lehet nyerni. Láthatólag most is csak arra játszottak, hogy először az önmagukat nehezebben odadobó pártokat-szervezeteket győzzék meg, akiknek aztán már ne nagyon legyen visszatáncolásra esélyük, amikor közlik velük: mostantól Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc mellett kell majd mosolyogniuk a pártrendezvényeken.
És ez még hagyján: olyanok oktatnak most ki valóságismeretből, akik korábban a realitással való kapcsolatnak egy cseppnyi jelét sem adták. Akik szerint Akhilleusz tényleg soha nem hagyja le a teknőst, azok mondják most, hogy az LMP döntése köszönő viszonyban sincs a való világgal; és amúgy is, Schiffer András törtető gazember, Orbán Viktor szekerét tolja.
Ez az új politikai kultúra üzenete a jelek szerint: aki nincs velük, az a Fidesszel van. Aki szerint pedig ez nem így van, az se aggódjon sokat: fog még szerezni a demokratikus ellenzék kétharmadot, és akkor majd csak külön azoknak veszik el a szavazójogát, akik a címben is jelzett állítással nem értenek egyet. Hiába, aki az ország érdekeivel ellentétes dolgokat vall, arra nem szabad semmilyen önálló döntést bízni.
És most csak úgy eszembe jutott Jonah Goldberg Liberálfasizmus című könyve.