„Ez a tömeg most éppen a »sajtószabadság« és a »liberalizmus« malmán húz. Így, idézőjelek között, mert mindennek már semmi köze sincsen sem a sajtószabadsághoz, sem a liberalizmushoz. Ez már csak két üres fogalom, amelyből a valóságban ezt az eszement rettenetet farigcsálták az írástudók. Azok az írástudók, akik megbocsáthatatlan árulásuk során maguk lettek a BŰN. S ez a BŰN természetesen az erényt szólítja fel önigazolásra. E felszólítás része, amikor ideológiát farigcsálnak a megmagyarázhatatlan megmagyarázására. S ezen ideológia mentén lesz helyénvalóvá, ha a tömeg mindenről véleményt nyilvánít, s amikor a Homo erectusok névtelenségbe burkolózva rágalmaznak és mocskolnak mindent és mindenkit. S legrettenetesebb perceinkben ez tűnik demokráciának és szabadságnak. S mivel ez elviselhetetlen, az ellenreakció is elviselhetetlen lesz.
Mert soha nincsen új a nap alatt.
S azért, mert – ahogy Thomas Mann leírta 1924-ben a Varázshegyben: »Akarni mindig csak a végzetet lehet. A kapitalista Európa a maga végzetét akarja.«
Hát ezért. S azért is, mert sikerült a legnagyobb szemfényvesztés: a tömeg most azt hiszi, ez a szabadság. A tömeg másik része meg azt, hogy nem kell szabadság.
A kevesek pedig belemenekülnek a régiekbe, és látják a készülődő iszonyatot. De ettől nem lesz jobb senkinek.”