Az én esetemben ez gyakorlatilag koncertek szervezését jelenti, tehát lehetőséget kell teremtenem a zenekaroknak. Nálunk ez azért különösen fontos, mert Magyarországon az együttesek bevételének 80-90%-át teszi ki a koncert-gázsi. Ennél persze azért összetettebb a munkám, van ahol az egyéb megjelenéseket (arculat, sajtó, stb.) is együtt találjuk ki.
Ha csak a zenélésből is meg tudnál élni, akkor is folytatnád a programszervezést és a menedzselést?
Nagyon jó kérdés. A zenével indult minden, ebből adódóan kezdtem el programot szervezni és együtteseket menedzselni is, így nyilván a zenéhez kötődöm legszorosabban. De már látom azt is, hogy ennek a dolognak – amit nem zenészként csinálok – van értéke, ami jó érzés. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy az elmúlt tizenkét évben nem nagyon kellett olyan dologba fognom, amihez ne lett volna kedvem. Tehát ezeket is szeretem csinálni, így most nem tudok biztos választ adni erre a kérdésre, de egy pár éve még egyértelműen a zenét választottam volna.”