„A magyar-cigány társasjáték lényege, hogy társadalmi méretekben játsszák, megvannak a kiosztott szerepek. A dobókocka értéke a legváltozandóbb, befolyásolja a pillanatnyi előrehaladást, de azon kívül minden a maga szabott rendjében megy előre, lényegében változatlanul. Részese majd’ mindenki, egyesek nagy erőbedobással játsszák, mások komolyan, de inkább rutinból, ismét mások csak unottan, hogy meglegyen a minimum létszám, a maradék pedig csak néző próbál maradni, de beszólásaival kvázi-játékos lesz.
E játék minden sarkon folyik, és alapvetően az az ember élménye, hogy játékosaik szeretik, és ebben - valamint a szabályokban - elég nagy egyetértés uralkodik. Sarkosra váltva: a hétköznapokban, munkában vagy otthon egy kis egyetértés kiváltásához a legbiztosabb, ha társainkkal együtt szidjuk a cigányokat. Sok következménye nincs, a szintén közösségteremtő dohányzás is ártalmasabbnak tűnik, a valamiféle tiltás, keretek közé szorítás pedig még az összekacsintás pluszélményét is adja.”