Pecázunk

„Beszélgetünk. A halőrrel is. Negyvenes, jó kiállású fickó. Négy gyereke van. Ha már elmegy otthonról dolgozni, honvágya van. Imádja a családját. Panaszkodik. 5-8 éve havonta milliókat hozott a tó, most nézzünk körbe, alig négy ember lézeng a tóparton velünk együtt. Éhenhaláshoz sem elég a bevétel. Korábban mindennel együtt 200 ezret keresett havonta, most örül, ha megkapja a 100 ezret, mert a tulaj már nem állandóan foglalkoztatja, hanem »majd szólok, ha kell jönni«. 

Legutóbb odáig jutott, hogy egy befolyásos celebismerősét kereste fel, aki korábban azt mondta neki »bármi gondod van, gyere, segítek«. Ment. Kért kölcsön két hónapra. A befolyásos celeb megfogta a kezét, elcibálta a hűtőjéig és kinyitotta. A hűtőben egyedül a befolyásos celeb gyermekének a kajája volt, amúgy tök üres. Nincs meló, nincs pénz. 

A tehetős vendégek közül is sokan váltottak profilt, nem egy most abból él, amit a válság kínál: adósok kényszerűségből leadott ingatlanjaival és ingóságaival seftelnek, mert a vállalkozásuk meghalt. Kiárusítanak félpénzért a még kevés tehetősnek, kiváltságosnak. Akik korábban számlával sefteltek, ma éhen halnak, mert nincs vállalkozás, akinek lenne teljesítménye és főleg profitja, amit el akarna tüntetni. Közben szaporodnak a turkálók, egyre több a nincstelen. A vendégek között megjelentek a húshorgászok, akik a kifogott halat kilónként 100 forinttal többért eladják. Kis üzlet, nagy meló, kis pénz. De pénz.”