Belga különvélemény

„Lesz szíves valaki elárulni, hogy eddig ebben mi a tré.

Nem fog menni. Ebben semmi tré nincs. Ez senkit nem sért, nem bánt, nem sérthet, nem bánthat. Ez mindenkinek jó. 

De van, aki úgy érzi, hogy ez rossz. Hogy ez idegesítő. Mármint az, hogy »mindenhonnan a slam folyik«, ami nem hogy hazugság, de még csak nem is igaz. Aki azt írja, hogy nem tudja kikerülni a slamet, az sem mond igazat, mert hát hogyne lehetne már kikerülni? Sokat spammelsz? Ömleszted rám a szart, ami ráadásul nem is érdekel (a szar is lehet érdekes)?  Úgy hide-ollak, hogy füstölsz, édesapa, azt’ jó napot kívánok! Ami engem nem érdekel, arra nem kattintok, azt nem olvasom, nem nézem. Ha elém akarják tolni, akkor arrébb tolom – és nincs harag.

Aztán van, aki úgy érzi, hogy a slammerek a költészet úgynevezett megváltóiként határozzák meg magukat – én viszont egyetlen ilyen slammert sem ismerek. És azok a slammerek sem ismernek ilyet szerintem, akiket én ismerek. 

Mások úgy hiszik, éppen a slamtől kellene megmenteni a költészetet – de ők szerintem még soha nem jártak egyetlen ilyen eseményen sem, máskülönben nem gondolnák, amit gondolnak, nem hinnék, amit hisznek. Máskülönben látnák, hogy ez mindenkinek jó. Jó a költőnek (vannak közöttünk ilyenek is) és a slammernek, aki szeret közönség előtt szöveget mondani. Szeret hatást kiváltani, a hülye exhibicionistája, mi? És jó a közönségnek, mert élőben hallhat kortárs szövegeket. Lehet, hogy eddig is hallhatott volna, lehet, hogy hallott is. Nem tudom. Nem érdekel. A lényeg, hogy most hallhat.”