Közelebb álltunk egy popzenekarhoz, mint egy vonósnégyeshez

„Önt leginkább a barokk zene és a XX. századi modern szerzők specialistájaként tartják számon. Mi az oka, hogy mégis egy kizárólag Mendelssohn-művekből álló programot állított össze tegnapi koncertjére?

Ezek a művek jobban illenek egy nagyzenekarhoz, és annak a klasszikus stílusnak a részei, amelyben egy szimfonikus zenekar magabiztosabban képes megszólalni. A másik oka emellett az, hogy rajongok Mendelssohnért, aki véleményem szerint nincs kellőképpen reprezentálva manapság a koncerttermekben, és ahelyett, hogy egy művét illesztettük volna be egy vegyes programba, jobb ötletnek tartottam, ha egy teljes estét szentelünk neki.

Úgy tudom, hogy a koncertműsor összeállításakor nem egyedül döntött, hanem meghallgatta a zenekar véleményét is. Milyen típusú vezetőnek és karmesternek tartja magát?

Számos dirigensi stílus létezik, ahogy rengeteg karmester is, és az embernek a személyiségéhez illő egyedi módszert kell megtalálnia. Nem kedvelem a von Karajan-féle »gran maestro«-stílust, mert az a véleményem, hogy ez a hozzáállás csődöt mond a mai nagyzenekaroknál, és főképp nem alkalmazható azoknál a kisebb kamaraegyütteseknél, akikkel én általában dolgozni szoktam. A saját szerepemet inkább egy didaktikus, tanári munkakörként értelmezem, ami távol áll a már említett »generalissimusi« attitűdtől.

Két koncertet is látott a Tavaszi Fesztiválon. Hogy tetszett Önnek a Művészetek Palotája, és a benne található hangversenyterem?

A Művészetek Palotája lenyűgöző, bár az én ízlésemnek túl monumentális, hogy emberi léptékű maradhasson, nagyzenekarok számára viszont kétségkívül kiváló hely. Saját szempontjaim alapján ezt a hangversenytermet leginkább olyan, színpadi produkciót igénylő művekhez, például balettekhez tudnám elképzelni, amelyeknél a színházi tér koncertteremként való újraértelmezésére van szükség, amint azt a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikusok koncertjén a Sztravinszkij- és Bartók-darabban is láthattam. A zenekari árokból felcsendülő zene tisztán és jól hallhatóan szólalt meg, de némiképp testetlennek éreztem a terem hangzását, ezért a végeredmény számomra olyan volt, mintha egy csúcsminőségű hangtechnikával felszerelt moziban ültem volna.”