Füge, az ősmagyar gyümölcs

„A magyar embernek nincs fügefája, mert azt hiszi, hogy az nálunk meg nem él. Holott ez tévedés, ami itt nem tud megélni, az a magyar ember maga, viszont a fügefa aránylag jól elvan. Más kérdés, hogy a friss füge nem bírja a szállítást, de még a tárolást se; leszedni csakis teljesen érett állapotában lehet, viszont akkor már roppant sérülékeny. Evvel együtt a két háború között nálunk is termesztették eladásra, de aztán a második világháborút követő sajnálatos események a magyar fügekultúrát és művelőit is elsöpörték. Akik ma árulnak friss fügét a piacokon, arról panaszkodnak, hogy a vásárló a fügét importárunak nézi, és azért nem veszi meg, mert ő hazai gyümölcsöt akar.

Holott a füge százszázalékosan magyar gyümölcs. Továbbmegyek, ősmagyar. Értesüléseim szerint Ádám és Éva magyarok voltak, mármost mit hordtak az ősszüleink a Paradicsomban? Fügefalevelet. »És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak.« (1 Móz. 3.7) Egyébiránt a füge a magyar népdalokban is felbukkan: »Én elmegyek az Alföldre lakni, / Ott találok szeretőre kapni. / Ott hull reám a füge, / Fügefának levele / Gyenge majoránna.« Vályi András Magyarország leírása című munkájából megtudható továbbá, hogy valamikor Füge nevű falu is létezett: »FÜGE. Magyar falu Gömör Vármegyében, földes Urai külömbféle Urak, lakosai katolikusok, és másfélék, fekszik Baratzához nem meszsze, 's ennek filiája. Határja közép termékenységű, réttye, legelője jó, második Osztálybéli.«”