Az elhangzott bejelentés szerint az ajánlószelvényekkel való választópolgári jelölés helyett, a pártok egyoldalú jognyilatkozattal állítanak jelöltet, a szavazólapra az kerül fel, akit a pártelnök megbízhatónak tart. (...)
A javaslat szembe megy a világ demokratikus országaiban támogatott választási eljárási folyamatokkal. Franciaországban, Nagy-Britanniában és az USÁ-ban a pártok arra törekszenek, hogy már a jelölés folyamtába aktívan és tömegesen vonják be a választópolgárokat. Az unió 10 országában már preferenciális szavazási módszer van, vagyis bármely választópolgár »erősorrendet« állíthat fel szavazatával a párt jelöltjei között. A fejlődő demokráciákban bevonják és nem kizárják a polgárok részvételét a jelölési folyamatból.
Ez a FIDESZ-LMP új jelölési rendszer egy politikai trükk, amely az a célja, hogy a jelenlegi kormánypártokkal szemben álló valódi pártok esélyeit csökkentse. Fantomjelölteket tesz fel a szavazólapra hogy a »nagy választék« látszatát keltse. PR fogás ez a javaslat, amely illeszkedik a jelenlegi kormánypárt furfangos, a polgárokat átverő törvényjavaslatai közé.”