Az örmény–azeri konfliktus geopolitikai háttere

„A magyar döntéshozóknak az a hibája, hogy nem kértek egyértelmű írásos biztosítékot arra vonatkozóan, hogy Ramil Szafarov nem kap kegyelmet Azerbajdzsánban, politikai szempontból négy ok miatt vált a vártnál súlyosabb nemzetközi problémává:
– mert az utóbbi időben önmagát egyre erősebbnek érző bakui kormányzat Szafarov ügyét és átadását beillesztette egy évek óta folytatott szimbolikus háborús retorikába;
– mert Örményország – tekintettel a számára kedvezőtlenül megváltozott örmény–azeri erőviszonyra és Azerbajdzsán felértékelődött nemzetközi helyzetére – Szafarov elnöki kegyelmét és nemzeti hősként való kezelését tudatosan túlreagálja, amiben segítségére van a méretéhez képest igen jelentős nemzetközi érdekartikuláló és érdekérvényesítő képességgel rendelkező örmény diaszpóra;
– mert az átadás és a kegyelem azt a látszatot kelti, hogy a budapesti döntéshozók nem vették figyelembe a legtöbb térséggel foglalkozó elemzőnek azt a véleményét, hogy a megváltozott azeri–örmény erőviszonyok és a Karabahhal kapcsolatos 1994 óta zajló béketárgyalások kudarca a jelenlegi status quo megváltoztatásának, hosszú vagy akár már középtávon pedig egy újabb karabahi fegyveres konfliktusnak a lehetőségét rejtik magukban;
– s végül, mert nem számoltak azzal a nemzetközi vélekedéssel, hogy a karabahi status quo bármilyen megkérdőjelezése vagy megbontása (most nem is beszélve egy esetleges háborúról) olyan feszültséget gerjeszthet, amely kiszámíthatatlan geopolitikai átrendeződésekhez is vezethet a térségben, ez pedig alapvetően sérti a dél-kaukázusi térségben érdekelt nagyhatalmak jelenlegi törekvéseit.”