„– Az egyik szemtanúja volt a salgótarjáni sortűznek, de már csak az áldozatokat láthatta. Hogyan sodródott az eseményekbe?
– A legfiatalabb nővéremhez utaztam Törökbálintról Zagyvapálfalvára. El kellett utaznom a főváros környékéről is, mert nagy erőkkel keresték azokat, akiknek lőtt sebe volt. A testvéremet megválasztották a helyi munkástanács titkárává. Velük mentem el Salgótarjánba a tüntetésre. A salgótarjáni sortűz egy előre megtervezett, megkonstruált, alaposan kitervelt gyilkosság volt. Elterjesztették a hírt, hogy a megyei munkástanács tagjait letartóztatták. Mint azonban később kiderült, csak néhány személy őrizetbe vételéről volt szó, akiket hajnalban ki is engedtek a fogságból. A hírek hatására viszont nemcsak a városból, hanem a környező falvakból is jöttek a tüntetésre emberek, sőt, még Nagybátonyból is érkeztek bányászok. A tanácsháza mellett volt a rendőrkapitányság, ahol a fogda is volt. Ez előtt több ezer tüntető jött össze.
– Ezek szerint a letartóztatások is azért lehettek, hogy összegyűjtsék és kivégezzék, illetve megfélemlítsék azokat, akik tiltakozni mernek?
– Egyre világosabb számomra, hogy így volt. Előre kitervelt módszerrel készültek a sortűzre is. Feltűnő volt például, hogy a környező szűk utcákat úgynevezett fakaruszokkal zárták le. Ezek olyan Csepel teherautók voltak, amelyekkel a bányászokat, munkásokat szállították, ezért téliesített fabódék voltak rajtuk. Mivel ezeket a járműveket beállították az átjárókhoz, a tömeg annyira beszorult a térre, hogy menekülési lehetőségük sem nagyon volt.”