Nekem 1956 a csalódásról, a cserbenhagyásról szól
A politikusok és a politika megfojtja a normális emlékezést és ünneplést.
Az állami befolyás növelése nem feltétlenül jár együtt az állam felelősségvállalási hajlandóságával.
„Gyakran beszélünk manapság az állam szerepéről, méretéről és hatékonyságáról, a gazdasági ciklusokhoz igazodva is folynak a viták, és alig képzelhető el olyan kormányváltás bármely demokráciában is, ahol ez ne lenne téma. E viták magyar verziójában szólunk az állami tulajdonlás mértékéről és az állam jó vagy rossz gazda-voltáról, de annál kevesebbet a lényegről: a felelősségről.
Sajnos az állami befolyás növelése nem feltétlenül jár együtt az állam felelősségvállalási hajlandóságával. Mindezt még keresztbe is metszi az államot működtető politika, valamint az állampolgárok állam- és felelősség-felfogása. E bonyolult mátrix a maga váltásaival és ingadozásaival hosszú távra teszi kiszámíthatatlanná a politikai és gazdasági teljesítményt. Habermas már elég régen figyelmeztetett, hogy a jóléti (szociális) állam olyan nyomást helyez a politikai rendszerre, aminek az egyre kevésbé képes megfelelni, és legitimitásának fenntartása érdekében kénytelen újabb és újabb feladatokat vállalni, amivel még tovább fokozza magán a nyomást.
Az egyik általam gyakran használt útvonal mentén olyan táblák vannak kihelyezve, amelyek tíz kilométeren át úthibákra meg vadveszélyre figyelmeztetnek. Másutt meg jelzik a csúszós utat és a hibás útszegélyt, és gyakran látható ok nélkül lassítanak le kilencvenről hatvanra (ezt is néha 8-10 km-en át!). Mindegyik akadályozó tényezőt lehetne máshogy is kezelni. Egyszerűen ott van bennem a kisördög, hogy némely tábla csakis azért került ki, hogy én legyek a felelős az úthiba miatti problémákért, ne pedig az út állami fenntartója. Bevallom, nekem fogyogat a bizalmam az állam irányában, és sajnos annál inkább, minél többet beszél róla és játszik vele a politika.”