Pressman már az amerikaiaknak is irtó ciki volt: a lehetséges utódja mindent helyreállítana
„Az amerikai nép nevében bocsánatot kérek ezért a viselkedésért” – mondta Bryan E. Leib.
Én úgy gondolom, hogy a „habzó szájú” jogvédők ugyanakkora károkat okoznak az integrációban, mint a Magyar Gárda, miközben a valós probléma nincs benne a programjukban. Interjú.
„hvg.hu: Mik gátolják a hátrányos helyzetben élő gyerekek kitörési lehetőségét?
Tóth Ákos: Első körben általában a szülői passzivitással találkozunk, őket kell meggyőzni, de vannak pozitív tapasztalatok. Szerintem azt kell segíteni, akin látni az akaratot. Aki nem a plazmatévé előtt döglik, miközben a gyermekei alultápláltak. Van különbség szegénység és igénytelenség között.
Nagyon sok negatív tapasztalatom van az adományszállításokkal kapcsolatban is. Általában nincs hiteles helyi kontrollszemély, akire rá lehetne bízni a szétosztást. Sokszor a helyi cigány kisebbségi vezető az uzsorás és a strici is. Rengetegszer járunk olyan falvakban, városrészekben, ahol egyszerűen nincsenek 14 és 19 év közötti roma lányok, mert mind külföldön dolgozik prostituáltként. Sajnos hiteles romavezetők helyett többnyire csak »díszcigányok« vannak, akiknek nem érdekük a felzárkóztatás. Munkánk során mindig keressük a kapcsolatot a roma értelmiséggel, vezetőkkel. Sajnos a többségük még nem győzött meg minket arról, hogy együtt lehet velük dolgozni hosszú távon, de kampány idején szívesen pompáskodnának az adománykupacok mellett. Persze itt is vannak pozitív példák, akiknek bízom a sikerében. A roma értelmiségi fiatalokkal az a tapasztalatom, hogy akik kitörnek, sokan elmennek ösztöndíjjal külföldre dolgozni, aki meg itt marad, azt beszippantja a politika. Nagyon fontos lenne, hogy az önkénteseink közé 1-2 roma egyetemistát, szocmunkást is be tudjunk venni, de sajnos egyelőre nem találunk. (...)
hvg.hu: Van pozitív példa?
Tóth Ákos: Amiben én feltétlenül hiszek, az például az edelényi alapítványi tanoda, a »hetes iskola«. Ezt az intézményt segítjük tisztítószerekkel, pedig ezt sem a civil szférának kellene csinálnia. Sok hasonló intézményre van szükség, szomorú, hogy az edelényi városvezetés nem ismeri el munkájukat. Táborokban látjuk a gyerekek magatartásán, szókincsén a hatalmas különbséget a nem hetes iskolából érkező lurkókhoz képest. Csodát tesznek ezek a pedagógusok erőn túl, rend van és tisztaság, pedig otthonról viszik be a fogkrémet a gyerekeknek.
Sokan kevernek minket a jogvédő szervezetekkel is, pedig én úgy gondolom, hogy a »habzó szájú« jogvédők ugyanakkora károkat okoznak az integrációban, mint a Magyar Gárda, miközben a valós probléma nincs benne a programjukban. Az ombudsmani vizsgálatokkal is ez a problémám. A szegregációs vizsgálatokkal sokszor azokat a pedagógusokat sújtják, akik hihetetlen sziszifuszi munkát végeznek ezeken a telepeken és iskolákban. Közben meg az alapítványi munkánk során naponta kell megküzdenünk azzal, hogy »de ezek cigány gyerekek«. Gyerekvédelmisnek radikális vagyok, jobbikosnak meg cigányimádó. De szerintem valójában teljesen realista vagyok. (...)
hvg.hu: Ezek az élmények segíthetik a gyerekeket, hogy ne süllyedjenek bele egy reménytelen közegbe?
Tóth Ákos: Nem süllyednek bele, már benne vannak. Inkább a kitörni vágyás a lényeg. Ebben tudunk segíteni, például a tehetségek felfedezésével. Táboroztunk Csillebércen, ahol felfigyeltünk egy kosárlabdához jó adottságokkal rendelkező falusi kislányra. Egy utánpótlásképzésben elismert szakember barátomat hívtam, hogy nézze meg. Ő tudott volna neki csapatot is ajánlani, mi tudtunk volna itt Budapesten iskolát, kollégiumot is szerezni a gyereknek, de az édesapja nem engedte. Sajnos nagyon sok hasonló történet van, mikor a szülő korlátoltsága, passzivitása miatt nem tudunk egy-egy gyermek sorsán változtatni.
Ma Magyarországon kasztrendszer van. Ahova születsz, ott maradsz. Csodáknak kell történnie, hogy ebből a helyzetből ki lehessen törni. Mikor derül ki ma Magyarországon, hogy egy tornanádaskai gyerek milyen úszó, hegedűművész lenne, ha mondjuk 100 kilométeres körzetben nincs egy klub vagy intézmény sem? A könnyeim lejönnek, mikor látom a táborainkban éveken át a kisgyerekeket vidáman, gondtalanul játszani és tudom, hogy pár év múlva a Nyugati aluljáróban kivert fogakkal, bedrogozva, prostituáltként fogják őket dolgoztatni. Sokuknak ez lesz a sorsa és nem sok mindent tehetünk. Felhívott nemrég egy kislány, akit korábban táboroztattam, egy külföldi országhívós számról, hogy vérzik a gyomra, mit csináljon. Tudjuk, hogy mit keres ott, prostituált. Vajon kit hívjon fel Magyarországról?”