Sport, emberek

„Nem lehet meghatottság nélkül átélni, amikor egy magyar olimpikon - önmagát és a teljes mezőnyt is legyőzve - sikerrel szerepel. És ez az érzés még csak fokozódik, amikor például Gyurta Dániel arról beszél, hogy csináltat egy másolatot az aranyérméből és elküldi Norvégiába. Így emlékezve a felkészülés közben április végén szívrohamban elhunyt vetélytársára, Alexander Dale Oen-re. Ez a legkevesebb, amit tehetek - mondja - mert »igenis fontos, hogy érezzék a szülei, sosem felejtjük el őt«. 

Jó tudni, hogy a »mi fiúnk«, ez a kíváló versenyző nem csupán (olimpiai és világbajnok) sportoló, hanem ember is. Ami sokkal fontosabb, mint megannyi győzelem. Hiszen az emelkedett pilanatokban, amikor másra sem kellene gondolnia, mint hogy megcsinálta, neki eszébe jut a norvég barát, aki már sosem élhet át ilyen diadalt. És jó hallani, hogy a másik magyar aranyérmes sem felejti el egyszer sem megemlíteni nevelőedzőjét, Gerevich Györgyöt, aki négy éve, éppen a pekingi olimpia idején ment el. Szilágyi Áron elsősorban neki köszönheti, hogy most, Londonban remek győzelmet aratott. 

Nagyszerű dolog, hogy érett, komoly, magabiztos nyilatkozatokat hallunk Londonban szereplő sportolóinktól, legyenek akár sikeresek, akár nem.”