A zsidó közösség és az antiszemita zsidó

„A Jobbik volt elnökhelyettese zsidó. Szegedi Csanád származására, holokauszttúlélő nagyszüleinek kilétére állítólag párttársai hívták fel a figyelmet. A komoly szélsőjobboldali politikai karriert befutott miskolci fiatalember saját elbeszélése szerint ezek után tudta meg, hogy nagymamája milyen szörnyűségeken ment keresztül az auschwitzi haláltáborban. A magyar közvélemény döbbenten figyelte, ahogy a Jobbik berkein belül belső feszültséget gerjeszt a párt elnökhelyettes származása, ami végül – állítólag csak áttételesen – a pártból való kizárásához vezetett. Mindeközben a zsidó közösség nem csak a származás kapcsán lejátszódó tragikomédiát követte figyelemmel, hanem szomorúan konstatálta, hogy több mint hetven évvel a holokauszt után még mindig vannak olyan családok Magyarországon, ahol a saját maguk zsidó származása olyan fokú tabu, hogy ez a viszonyulás ilyen abszurd szituációkhoz vezethet.

Közösségünk berkein belül az ügy kapcsán felmerült az a kérdés is, hogy egy ilyen esetben továbbra is zsidónak számít-e az antiszemita ideológiát hirdető párt elnökhelyettese, például adott esetben beleszámíthat-e a közösségi szertartásokhoz szükséges tíz felnőtt zsidó férfi által alkotott minjenbe? Más szóval: zsidó marad-e háláchikus szempontból az antiszemita zsidó, különösen, ha saját zsidóságával nem volt tisztában, amikor antiszemita nézetrendszere kialakult? További kérdés: Mit tehet egy ilyen ember, ha felismeri korábbi vétkes tetteit és jó útra akar térni? (...)

Ahogy tanulmányunk elején részletesen kifejtettük, minden vétekből van lehetőség a megtérésre, és a vallást tudatosan megtagadó – súlyos elbírálás alá eső – eretnek is bármikor megtérhet, és azonnal a közösség egyenrangú tagjává válhat. A pogányként való megbélyegzés a dolog komolyságát húzza alá. Így ez az alapelv igaz a zsidó nép ellen felbujtó esetén is. Amint felismeri tetteinek súlyosságát, megtér és megköveti az általa kárhoztatottakat – ha megtérése őszinteségéről és megalapozottságáról meggyőződünk – a közösség rögtön visszafogadja, és ismét a gyülekezet egyenrangú tagjává válik.

Megítélésünk szerint azonban még befogadóbb elbírálás alá esik az a zsidó, aki mint »a népek között elveszett gyermek« került téves útra és vált saját népének ellenségévé. A jelen valóságában feltételezhetjük, hogy ha az említett személy útja kezdetén tisztában lett volna származásával, és különösen felmenői mérhetetlen szenvedéseivel, akkor soha nem került volna olyan uszító közösségbe, amely az említett kegyetlen szenvedéseket kiváltó elvek hirdetőinek szellemi örököseként tekint magára. Így aztán feltételezésünk szerint ebben az esetben még a nyilvános vezeklés előtt sem vonatkozik a tévútra tért, antiszemitává vált zsidóra a kiközösítés, hiszen a »népek között elveszett többi gyermekhez« hasonlóan, feltehetően a közösség hívó szava jó hatással lehet rá is, és visszaterelheti ősei hitéhez és közösségéhez. A fent említett Maimonidész-idézet erre az esetre is vonatkozik: »…kötelességünk még inkább szeretettel fordulni felé, és a jó útra terelni őt és gyermekeit«.”