Aszófői anziksz

„Az aszófői szónok pontosan tudta, hogy ennek a tőle szokatlanul radikális bírálatnak mekkora hírértéke lesz. Különösen azért, mert az alkotmányos kultúra »lerombolásának« gyakorlati következményeit sem mulasztotta el taglalni, és egyenesen kimondta, hogy bár »kíméletlenül« folyik mindennek az átalakítása, de »a politikai és gazdasági hatalom bebetonozásán és központosításán túl legfeljebb pillanatnyi, taktikai célok ismerhetők fel. S nem lehet belátni, hogy az egyes intézkedésekhez valóban szükség volt annyi rombolásra, sérelem okozására, nemzetgazdasági veszteségre, amennyi történt«. (...)

Most Aszófőn Sólyom kijelenti ugyan: »Nyilvánvaló, hogy Magyarországon nincs szó sem lopakodó fasizmusról, sem diktatúráról«, ám a továbbiakban éppenséggel egy sereg olyan adalékkal szolgál a rendszer valódi természetéről, amelyek, ha a fasizmusra nem is, a kétségtelen diktatórikus törekvésekre annál erősebben rávallanak. És nem utolsósorban megállapítja, hogy a jelenlegi kormányzás eszköztára és egész stílusa elfogadhatatlan; márpedig »a stílus maga a rendszer«. Végül szembenállásra szólítja fel az önkormányzatokat és a kisközösségeket – bennük látva a központi hatalom egyetlen lehetséges ellensúlyát. Hogy ennek a jámbor óhajnak mennyi a realitása, az persze kétséges; az exelnök mindenesetre szeretné hinni, hogy a helyi autonómiák az állampolgári jogok védelmének utolsó bástyái lehetnek.

Kérdés, vajon mihez kezd ezzel a kéretlen rendszerdiagnózissal a hivatalos kommunikáció. Hiszen mindaz, amit Sólyom László szigorúan összefoglalt, szinte valamennyi részletében egyezik a kormányzat által oly sokat kárhoztatott, politikai aknamunkának bélyegzett ellenzéki, illetve külföldi – kivált uniós – megítéléssel. S többek között arra a Kumin Ferenc helyettes államtitkárra hárul a nemzetközi nyilvánosság kormányszempontú tájékoztatása, aki korábban épp Sólyom idején volt a köztársasági elnök hivatalának főosztályvezetője. Hogyan fogja megmagyarázni az európai és az amerikai médiának, hogy egykor általa is oly nagyra becsült főnöke ma pontosan úgy látja az orbánizmus lényegét, amiként a világméretű balliberális sajtó-összeesküvés résztvevői? Ez szép feladat lesz, és – mivel Sólyom Lászlót abszurditás volna a jobboldal ellenségei közé sorolni – emberpróbáló is.”