Kurultáj

„Bíró András Zsoltnak, ennek a nehezen megfejthető, vibráló egyéniségnek, végzettsége szerint antropológusnak köszönhetjük, hogy ezt az őstörténeti útkeresést itthon sikerült megtisztítani az indiánokban és Jézus Krisztusban is magyart kereső hibbantaktól, és nem kis szervezőkészséggel, diplomáciai érzékkel összekötni a közép-ázsiai rokonok saját törekvéseivel. A végeredmény egészen lenyűgöző: aki ellátogatott a magyar-, hun- és türktudatú népek mozgalmának legnagyobb rendezvényére, a kétévente az alföldi pusztán összehívott hagyományos törzsi gyűlésre, azaz az ebben a lapszámban bőségesen taglalt Kurultájra, az a saját szemével győződhetett meg erről. Távoli országok legbecsesebb népzenészei, hagyományőrzői, sztárjai, íjászai és lovas sportolói lepték el Bugacpusztát, összekeveredve a magyar hobbi- és profi hagyományőrzők maskarás forgatagával. Így együtt olyan kulturális élményt nyújtva, amilyet a szürkülő és egyre kényszeresebb honi liberálisaink már régóta nem képesek összehozni. Idén végre hetvenmillió forinttal a kormány is beszállt a szervezésbe (ami ugyan töredéke a Sziget Fesztivál nevű nagyvállalkozásnak adott természetbeni juttatásnak), és Lezsák Sándor mint fővédnök megvendégelte a Parlamentben a rokon népek küldöttségeit.

Ám minél nagyobb a siker, annál könnyebb azt elrontani. Ezért is tartom fontosnak idejében figyelmeztetni Bíró Andrásékat, hogy ha ezt a páratlan mozgalmat megmérgezi a hazai szélsőjobb legalpáribb vonulata, könnyen széthullhat az új, törékeny nemzeti összefogás. Az ázsiai előadók lenyűgöző fellépései után színpadra lépő, fülbemászó nemzeti csasztuskákkal operáló, a zenei tehetséget tekintve azonban a Pa-Dö-Dővel rokon (kövezzenek meg!) Kárpátia együttes frontemberét például határozottan bokán kellett volna rúgni, amikor a családos közönség egy részét is meglepve, egészen primitíven rasszista és homofób baromságokat kezdett a mikrofonba röfögni. (Mert a nettó taplóság, kedves radikálisok, nem egyenlő a kendőzetlen, píszímentes beszéddel.)”