Ami '56-ban történt – az előrelátás hiánya, a meggondolatlanság, a szabadjára eresztett anarchia, a lincselés, a gyilkolás – megbocsáthatatlan. Hiába akarják tisztára mosni.
„Márton rosszul olvas: nem avattam szentté Kádár Jánost. Ez csak az ő egyoldalú szemüvegén keresztül nézve látszik így. Elismertem amit Kádár 1956 után tett az ország, a nemzet érdekében. A róla elnevezett kor tényeit raktam sorba. Nem ártana ha Márton László és barátai végre észrevennék: Magyarország 45 éven át megszállt ország volt. Közvetlen szovjet ellenőrzés alatt működött. Valójában nem »Kádár-rendszer«, Hruscsov- és Brezsnyev-rendszer, hol enyhébb, hol szigorúbb, ám végig szovjet rendszer volt. Kádár János nem volt szent, ám az ország nagyon bonyolult helyzetében jól politizált. Azt is észre lehetne venni, hogy munkásságát tiszteletre méltó politikusok ismerték el. Sorolhatom Bruno Kreisky, Helmut Schmidt, Margaret Thatcher, Francois Mitterrand nevét.
Márton nem szeret, nem is tud vitázni. Nem söpörtem le az érveit, ez nem igaz, csak minden alapot nélkülöző kijelentéseit vitattam. Nagy különbség. Személyes sértésnek veszi, ha '56-ból az előrelátást, az erőviszonyok felmérését hiányolom. Ha nem fogadom el a »vak veréb« stratégiát. '56 októberétől akkor is idegenkedtem, most mitől szeretném?
Márton téved, nem merültünk alá, csak az eszünket használva nem csatlakoztunk a hagyományos magyar ámokfutáshoz. Egy magyar királyi törzstiszt véleménye sem számít, aki előre megmondta, mi lesz '56 vége. Velem együtt kárvallottja volt a háború utáni rendszereknek. Ő Nagy Ferenc kisgazda köztársaságának, én a Rákosi-rendszernek. Ám nem volt bennünk bosszúvágy, sérelmeinkért nem akartunk elégtételt venni. Kitől kaptunk volna elégtételt? A történelemtől?
Ami '56-ban történt - az előrelátás hiánya, a meggondolatlanság, a szabadjára eresztett anarchia, a lincselés, a gyilkolás - megbocsáthatatlan. Hiába akarják tisztára mosni. Hiába nyilatkoznak gúnyosan, lenézően azokról, akik az indulatok felszítása helyett a tárgyalásokat hiányolják '56 történelméből. A kis lépések politikája, a megegyezés jobb lett volna annál, mint ami történt. Márton elismeréssel ír azokról, akik »megalkuvás és túlélés között a halált választották«. Évtizedek múlva a kényelmes karosszékből könnyű ilyen bölcs mondatokat írni. Tisztelem és sajnálom azokat a magyar katonákat, akik a Donnál a szovjet túlerő tüzében meghaltak.”