Olyan a nevünk, mint egy leszbikus punk bandának

„Még egy milliomodszorra feltett kérdés következik: milyen zenei stílusba soroljátok magatokat?

Hát, semmilyenbe. Ez egy vokálközpontú cucc. Ha nem lenne ének a zenében, akkor sokkal nagyobb lenne a mozgástér, de mivel énekelgetünk, az emberek elvárnak bizonyos dolgokat.

De a szakma elvárja, hogy besorolja magát egy zenekar valahová, nem?

De. Próbálkoztunk is ezzel. Próbálkoztunk mi mindennel. Voltunk „kicsit dzsezzesek” is- mint a De Phazz, vagy a Koop, mert azt gondoltuk, hogy az nekünk tetszik, és biztosan másoknak is bejön. Hát, pedig nem.  Az, hogy össze-vissza szemezgetünk, nem működik. Egy kis jazz, egy kis elektro, egy kis rock, egy kis alter, egy kis reggae stb.

Egy idő után szerencsére rájöttem arra, hogy nem kell feltétlenül jópofáskodni, mert ha hülyéskedsz, akkor hülyének néznek. Jó példa erre a második lemezünk. Azt teleírtam poéndalokkal. Mintha én lennék a Szécsi Pali, és visszafelé sült el. Megkaptuk, hogy »bazmeg, micsoda szar szövegek«. Viccesnek gondoltam magam, de nem ült a dolog. Mondjuk, minket a kritika nagyon rühell.

Miért?

Hát mert szart csinálunk – mondja nevetve, majd rövid szünet után hozzáteszi, – az ő interpretációjukban legalábbis.

Mi a cél? Kiszolgálni a közönség igényeit?

Az semmiképpen sem. Van egy saját mérce, aminek szeretnénk megfelelni. Ennyi. A legutóbbi albumnál is kikértem pár hasonló kaliberű zenekar véleményét, hogy ez most jó, vagy nem. Szerencsére remek a kapcsolatunk több zenekarral is, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy szinte már műhelymunka jelleggel dolgozunk a zenéken. Aztán vannak más együttműködések is, például Géczi János tanár úrral, a Veszprémi Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi karának docensével szoktunk összeülni stílusügyileg.”