Kiskunhalas két keréken

„A következő pofáncsapást a kerékpárral behajtani tilos táblák sora osztotta ki a magyar bringás valóságot már rezignáltan tudomásul vevő arcunkra. Barátom a bennszülött már rég tekert szülővárosában, így ő is meglepetten figyelte, hogy mit is jelent a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése egy olyan városban, ahol eszeveszettül sokan tekernek.

Ahol volt infra az többnyire életevszélyes volt és siralmas állapotok uralkodtak. A főút melletti 'bringaút' például minden keresztnél macisajtos volt a bringásoknak, akik igazán nem száguldottak, így simán el is lehetett őket engedni, amit szinte minden autós meg is tett, belátva a felfestések és táblák értelmetlenségét és elolvasztva a pici szivem a kedvességükkel.

Ahol viszont nem volt infra, és szerencsére ilyen hely elég sok akadt, ott mindenki bátran és vidáman tekert az úton. Igen, az úton. Az óriási átéléssel tekerő tökmagokon át a lassan tekerj, mert már csak így tudsz öregecskéken át mindenki teker, aki csak teheti és senki se választja a járdát. Jó persze csak két napot voltunk ott, de ennyi idő alatt láttam vagy 100 bringást, ha nem többet és még a forgalmasabb utak mellett se gondolta egyik bringás se úgy, hogy inkább a járdát választja. Ehhez hozzájárul az a tény is, hogy az autósok ügyesen vigyáznak a kerekesekre.”