Aki azt hitte, hogy egy olyan rendezvényen, melynek Neelie Kroes a védnöke, Magyarország kritika nélkül megússza, naiv. Igazuk van, nem árt félteni a magyar médiát. Addig jó nekünk, amíg aggódnak értünk.
„Az állam, a politika által távvezérelt médiát Gina Nieri, a Berlusconihoz köthető Mediaset S.p.A. Executive Boardjának tagja igyekezett védeni a negatív kritikától. A szakértő szerint a nemzetközi közvélemény megnyugodhat, hiszen az olasz médiapiaci koncentráció teljesen legitim. Álláspontja szerint, aki ismeri a vonatkozó olasz jogot, az tudja, hogy Olaszországban a médiatörvény megengedi, hogy a médiapiaci bevételek legfeljebb 20 %-a egy szereplő kezébe kerüljön. Ennek megfelelően a teljes piac körülbelül 60 %-át három szereplő, a közszolgálati RAI, a Sky Italia és a Mediaset osztja meg egymás között hosszú évek óta. Annak ellenére nem változtatnak ezen a szabályozáson, hogy további összeférhetetlenségi előírások (pl. a kormányfő és közeli hozzátartozója – mondjuk a bátyja – nem lehet az egyik legnagyobb nemzeti médiabirodalom feje) nélkül nyilvánvalóan kevés annak megakadályozására, hogy a médiabevételek zöme ugyanabba a zsebbe csordogáljon. Az összeférhetetlenségi szabályokhoz hasonlóan sajnos sem az olasz versenyhivatal, sem a RAI befolyásmentességéről, illetve a kormánytól való függetlenségét biztosító garanciákról nem nyílt topik, pedig úgy teljesebb lett volna a kép. (Persze pánikra semmi ok, hiszen mint megtudtuk az olasz törvényekben minden kérdésre megvan a válasz).
A beszélgetés abból a szempontból mindenképpen tanulságos volt, hogy bemutatta az EU által kritizált, a médiapluralizmust és a sajtószabadságot leginkább veszélyeztető médiapiaci modelleket. Hiszen e két államban a média hatásmechanizmusát felhasználva elérhetővé vált az a politikai befolyás, mely az államon tökéletesen átviszi azokat a sajtószabályokat, melyek hosszútávon biztosítják a Silvio Berlusconi-féle politikai erők és a Rupert Murdoch-féle piaci erők számára, hogy teljesen jogszerűen legyenek elmozdíthatatlanok pozíciójukból.
Aki azt hitte, hogy egy olyan rendezvényen, melynek Neelie Kroes a védnöke, Magyarország kritika nélkül megússza, naiv, de mikor Hugh Grant laikusként is hazánkat hozta fel az állam által irányított média mintájaként, az egészen aggasztó volt. A példák adottak, a magyar irány pedig nyilvánvaló. Legyen szó akár a médiatörvényről, amelyben a jogalkotó nem vette tudomásul és nem adott választ az új média hatására, a digitális korszak kihívásaira, vagy az állami hirdetési pénzek elosztásának, a frekvenciakiosztások gyakorlatáról, amelyek nagyrészt egy kormányközeli médiabirodalom kialakításához járulnak hozzá, esetleg az MTI és a közszolgálati média megváltozott szerepének hatásairól, illetve a digitális átállás halogatásáról. Igazuk van, nem árt félteni a magyar médiát. Addig jó nekünk, amíg aggódnak értünk.”