Népszokás annak örülni, ha másoknak nem megy

„Készítettél egy kampányt tavasszal a CBA-nak. Az elején bezárkózó magyar kulturális közegről beszéltél, de számomra a CBA sok szempontból egyet jelent a bezárkózó magyar kulturális és teszem hozzá gazdasági közeggel is. A CBA a politikai kampánysegítségért protekcionista törvényt kap cserébe. Nem érzed az ellentmondást?

Ilyen alapon a korábbi nagy reklámsikerekből sem vehettem volna ki a részemet, ha a Postabankra vagy a Magyar Telekom montenegrói ügyére gondolunk. A kérdés mindenkinek feltehető: kommunikációs szakemberként meddig vagy felelős azért, amit a megrendelőid tesznek? Az ügynökségeket az ügyfeleik teszik naggyá, s ezesetben is megtisztelő, hogy rám gondoltak. Sok cég örült volna a megbízásnak. Én a felelősséget a kommunikációs munkám minőségéért vállalom. Őszintén mondom, nem szoktunk az ügyfeleinkkel politikáról beszélgetni. De nemcsak velük, hanem azokkal a megrendelőimmel sem, akikről akár feltételezhető lenne, hogy azonosak a politikai nézeteink.

Egy Közgépet elvállalnátok?

Nem hiszem, hogy a Közgépnek ránk lenne szüksége.

Van olyan megrendelés, amit visszautasítanál?

Szélsőséges politikai csoportokét. De pár évvel ezelőtt az Akciót megkereste egy cég, rá három hónapra pedig bilincsben vitte el a rendőrség a vezetőjét. Honnan tudhattuk volna, hogy az az ember, aki teljesen vállalható marketingcélokat tett le elénk, az valójában törvénytelennek számító dolgokat tett?

Mi lesz, ha mégsem jön össze az Okego?

Soha sem tettem fel ezt a kérdés egyik projektemmel kapcsolatban sem. Nem nyomasztom magam ilyen téttel, hanem azzal foglalkozom, hogy mit csináljunk, hogy sikerüljön. Ha tudtam volna, hogy milyen nehéz lesz a Nemzeti Vágtát létrehozni, vagy milyen nehéz lesz az ARC-ot megcsinálni, majd utána fenntartani, akkor ötször meggondolom, hogy belevágok-e. Arról nem is beszélve, hogy mennyit kaptam a fejemre azért, mert sikeresek lettek. Jobb lett volna sörözgetni helyettük, és a kocsmában osztani az észt, abból úgysincs soha baj. De hogy mennyi meló volt bennük, azt senki sem tudja. A Nemzeti Vágtánál én magam ültem be az autóba és jártam egy prezentációval az országot, mint egy mosóporügynök, hogy legyenek nevezések a versenyre, és olyan helyre is bekopogtam, ahol tudtam, hogy nem szívesen látnak. Ehhez gyomor kellett, hit, kitartás és extra energiák. Az én izgágaságom meg sok embert irritál, főleg, hogy sikereket termel.”