A lépfene támadta meg az embereket, akik mind a teremtőnél kötöttek ki
Három bomba robbant, de az európai pusztítók voltak a legkegyetlenebbek, mikor kivégezték a csoportokba verődött tömeget.
A 21:45-kor kezdődő Sonata Arctica koncert baromi jó volt! Mint később kiderült, őket is überelte a Biohazard, de megvallom töredelmesen nekem ez a zene sokkal jobban bejött.
„A lagymatag délutánt követően muszáj volt vételeznem még némi (nagyon sok) Furmintot, és már úgy mentünk vissza a többiekkel a fesztiválra, hogy benne volt a bugi a lábunkban.
Erre akár jó is lehetett volna egy végre nem verőfényes Carbonfools koncert, de valahogy most sem volt robbanás közeli a hangulat. Pláne, hogy előtte útba ejtettük a Hollywood Rose nevű bandát, akik igazából a szegény ember Guns ’n Rosesának is nevezhetők, mivel egy tribute bandáról van szó. Ennek ellenére nagyon sokan voltak kíváncsiak rájuk, így még inkább érthetetlen, hogy az énekes miért döntött úgy, hogy nadrág nélkül jön fel a színpadra… No de visszatérve a Carbonfoolsra: Fehér Balázs a szokásos hideg (egyre inkább erősödik a gyanúm, hogy simán nagyképűségről van itt szó) modorában énekelt, viszont néha-néha azért megmozdult a zenekar, akkor kiderült, hogy ők tudnának őrültködni is, csak akkor széjjel menne a frizura, azt pedig senki sem szeretné, ugye?
Mielőtt megkapnám kommentekben, hogy mindenkit csak lefikázok, megmentem magam: a 21:45-kor kezdődő Sonata Arctica koncert baromi jó volt! Mint később kiderült, őket is überelte a Biohazard, de megvallom töredelmesen (és ezzel valószínűleg egyedül vagyok az univerzumban) nekem ez a zene sokkal jobban bejött. Dallamos metál, nagyon rendben volt a dolog, és végre a közönség is vette a lapot. A jó finnek kihasználták tisztességesen a műsoridejüket, és csak utána adták át a terepet Billy Graziadeinek, Danny Schulernek, Scott Robertsnek és Bobby Hambelnek. Ja, hogy ők kik? Természetesen a Biohazard, akik az idei Hegyalja legenergikusabb buliját produkálták. Az első perctől az utolsóig fenntartották a közönség lelkesedését, volt minden, mint a búcsúban. Nagyon nagy piros pont nekik!
Mivel nem a metál a szívem csücske, így a Sonata Artcica-Biohazard végére eléggé elkezdett zúgni a fejem, így egy kis megnyugvásért átsétáltam egy negyed órácskára a Doors Emlékzenekar koncertjére. Igazából harmad annyian voltak, mint a Hollywood Rose buliján, viszont az ott lévők nagyon szépen táncoltak, szóval ott is abszolút megvolt ez a feelgood érzés. Ez a kis nyugi mindenképp kellett az esti metál orgia után.”