„A Prometheus felépítése - valószínűleg szándékosan - követi az Alien-ét és a film feléig kiválóan működik a feszültségteremtés, még ha tudjuk is, hogy menthetetlenül be fog indulni a tíz kicsi néger típusú szereplőfogyatkozás. Becsülendő, hogy Scott megpróbálkozott valamennyire elrugaszkodni az Alien-mítosztól és nem csak a szörnyekre, illetve egy új Ripley-re hagyatkozni, de valahogy mégis a visszakacsintások működnek a legjobban a Prometheus-ban, az új legenda a bolygó óriásairól pedig kissé érdektelen. Noomi Rapace karakterével kapcsolatban elsőre frissítően hat, hogy mer más lenni, mint Sigourney Weaver ikonikus hősnője, de végül csak akkor szorítunk neki a legjobban, amikor egy egyértelműen az eredeti filmre utaló, lélegzetelállító műtétet hajt végre magán.
A Prometheus legénységének többi tagja lényegében halálra ítélt statiszta, kivételt csak Charlize Theron és Michael Fassbender figurái jelentenek. Ők mindketten épp ott tartanak a karrierjükben, hogy bármit megtehetnének, nincs szükségük arra, hogy pénzért/hírnévért lemenjenek kutyába. Jelenlétük ezért presztízst kölcsönöz a produkciónak, nem feltételezzük, hogy szerepükre következő körben Rihannát és Taylor Kitscht kérték volna fel. Theron (aki egy ponton még Rapace nagyobb szerepére volt esélyes) járt rosszabbul a legénységet felügyelő jégkirálynő egydimenziós szerepével, bár ő még szívtelen ribancként is szórakoztató. Fassbendert viszont nem véletlenül emlegetik korosztálya legjobb színészeként; alakítása filmkedvelő androidként messze a legösszetettebb és legfantáziadúsabb eleme a Prometheus-nak.
A film egyik csúcspontja az a jelenet, amikor a Fassbender által megformált robot, David felderíti a teremtők barlangját - ekkor összeadódik a pazar látvány, a kiemelkedő színészi játék, a történet fordulatai felett érzett izgalom és a vizuális kreativitás valami olyan különlegessé, amilyennek az egész filmet vártuk. A többi részben azonban szinte mindig a látvány kerekedik felül és ez sokaknak elég is lesz ahhoz, hogy jó befektetésnek érezzék a mozijegy árát. A Prometheust érdemes minél nagyobb vásznon, lehetőleg 3D-ben (Scott elegánsan használja az újítást, nem akar feszt az arcunkba nyomkodni valamit) nézni, garantáltan pozitív élmény lesz. De semmiképp sem feledhetetlen, amire újabb 33 év múlva majd klasszikusként tekintenénk.”