„Ezennel befellegzett az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumnak. Kóklerek és tájékozatlanok lehet, hogy azt mondanák nektek, hogy még mindig ott áll a Raktár utca 1. alatt, tovább lengetve »a szabad iskola« zászlaját, de ne higgyetek ezeknek az embereknek: ez már nem az az iskola. Ebben az iskolában olyan szinten kezdtek el lopni, hogy a vezetőség kamerákat szereltetett fel. Péntek délután huszonötöt számoltunk, de még nem végeztek a munkások.
Nem is tudom, hol, mivel kezdjem. Több gócpontja is van ennek a történetnek. Egyrészt az, hogy természetesen nem minden idejáró gyerek deviáns, sőt: azonban néhány, szándékukat jól leplező, szervezett tolvaj mégis itt van, hiába relatíve magasak a minimális felvételi pontszámok, hiába a szóbeli elbeszélgetés. (Ennek oka szerintem az, hogy a szponzori helyek révén a felvételi eredménynél rosszabbat elérők kellő extra anyagi vállalással mégis idekerülhetnek.)
Az, hogy kamerákat szerelnek fel az iskolánkba, személy szerint felháborít. Az egy dolog, hogy ez anális erőszaktevés mindannyiunk privátszféráján, de arról már ne is beszéljünk, hogy ez az egész annyit ér, mint ragtapasz az artériás vérzésre. Egy »szabad iskolában«, ahol az általános alapelv az, hogy a gyerek nem az életre készül, hanem él. (forrás)
Állítólag ha bedobsz egy békát a forró vízbe, kiugrik. Ha viszont beteszed langyos vízbe, és lassan felmelegíted, benne marad, amíg meg nem fő. Ismerős érzés: lassú, erodáló változások elveszik mindazt, ami miatt bekerültél egy közösségbe, de már ott maradsz, mert nehezedre esik változtatni. Valami ilyesmi történik nálunk is: mindannyian szomorkásan brekegünk, ahogy egyre forrósodik alattunk a víz.”