12 dühös kérdés

„A riporteri felelőtlenség interjúhelyzetben első körben kétfajta lehet: a riporter visszaél azzal a nagyon erős eszközzel, amelyet a szituáció aszimmetrikus szerepfelosztása a kezébe ad. Visszaél azzal, hogy alanya válaszkényszerben van: nem legitim kérdésben próbál alanyától választ kicsikarni, illetve ilyenhez kapcsolódó jogos védekezés kapcsán bélyegzi meg mellébeszéléssel alanyát. A másik, elsőre talán kevésbé nyilvánvaló felelőtlenség, ha nem teszi fel a témából adódóan legfontosabb releváns kérdéseket, és nem hajtja be a válaszokat. Kemény, tétre menő, társadalmilag központi kérdésben - és Schmitt Pál ügye nyilvánvalóan ilyen volt - azonban pontosan ezt kellett volna csinálnia Obersovszky Péternek: feltennie minden, indokoltan felteendő kérdést.

Fontos tehát látnunk: Schmitt Pált mint az interjúhelyzet aszimmetriájából adódóan hátrányos helyzetben lévő szereplőjét bizonyosfajta védelmek megilletik. Másfajták azonban nem. Tilos védekezésre, magyarázkodásra kényszeríteni a válaszkényszer révén kiszolgáltatott alanyt illegitim témák és kérdések révén. De kötelező lenne minden, az illető közszereplői mivoltából és az adott problémából fakadó kérdést feltenni és lejátszani, legyen az bármilyen kemény kérdés is. Mint láttuk, van ország, ahol ez megy, ahol ez működik. Obersovszky Péternek is ezt kellett volna tudnia megoldani, nyilvánvalóan nem sikerült neki, és még csak kísérletet sem tett rá. Nekünk pedig, itt a magyar végeken, az nem megy, hogy egy ilyen egészséges elvárás rendszert működtessünk. Hogy értsük, miben várjunk el szelíd kérlelhetetlenséget a riportertől, és hogyan nyilvánuljon meg az, hogy megbecsüli alanyát, aki besétál egy roppantul kiszolgáltatott helyzetbe.”