„A Bosszúállók-ban sikerült elkerülnöd a női szuperhősökre jellemző kliséket. Erre külön figyelmet fordítottál? Például nem verekedsz magas sarkúban.
Azt hiszem, ez már korábban, a Jon Favreau-val végzett közös munka során alakult így a Vasember 2 alatt. Ő akarta, hogy ez egy tökös figura legyen. De Joss Whedont sem érdekelte egyáltalán a dögös szuperhőscsaj archetípusa. Egy kemény, fenyegető és ijesztő figurát képzelt el. Rá mindig is jellemző volt, hogy erős női figurákat szerepeltet a filmjeiben, nekem meg mázlim volt, hogy megkaptam a szerepet. De nem is vállaltam volna el, ha olyan figurát kellett volna játszanom, aki - mint a legtöbb női szuperhősfilmben - melltartóban meg harisnyakötőben verekedik, meg pózol a szélgép előtt. Az egy cseppet sem érdekelt volna.(...)
Hamarosan eljátszod Janet Leigh-t, a Psycho női főszereplőjét. Miben különbözik egy ikonikus fiktív figura és egy ikonikus valós figura megformálása?
Egy képregény-figurával kapcsolatban az embereknek ugyan megvan a saját elképzelésük arról, hogyan néz ki, milyen a hangja, satöbbi, de mégis szabadon interpretálható, Janet Leigh viszont valós személy. Igaz, ott is az én Janet Leigh-interpretációm jelenik majd meg, az utánzás csak egy bizonyos pontig működik, és tőlem függ, hogy mit emelek ki vele kapcsolatban. Más típusú nyomás van ilyenkor rajtunk, hiszen az a feladat, hogy jól add vissza azt az embert, úgy, hogy felismerhető legyen. (...)
Kiskorod óta a pályán vagy. Hogyan lehet gyerekszínészből komoly felnőtt színésszé válni?
Nem tudom, én csak a saját példámat ismerem. Hogy nem tévedtem el teljesen, azt részben annak tulajdonítom, hogy New Yorkban nőttem fel. És részben annak is, hogy az anyukám gyerekkoromban gondoskodott arról, hogy nagyjából normális életet éljek. Amellett, hogy dolgoztam, rendesen iskolába jártam, nyáron elmentem táborozni, ilyenek. És más is volt még akkoriban a helyzet. Mostanában a média egészségtelenül sokat foglalkozik a nagyon fiatal színészekkel, ráadásul nagyon kritikusan is viszonyulnak hozzájuk. Nekem gyerekkoromban nem kellett amiatt aggódnom, hogy paparazzók követnek, de nemrég dolgoztam Elle Fanninggel (Az igazi kaland című filmben - a szerk.), aki tizennégy éves, és fotósok állnak a háza előtt. Ez őrület. Ő nagyon normális maradt, mert csodálatos családja van, de nem tudom, én hogy bírtam volna ezt. Most nagyon más a helyzet akár a tíz évvel ezelőtthöz képest is.
Szerinted nyomot hagyott a személyiségeden, hogy az édesapád Dániából származik? Különbözöl emiatt a többi amerikaitól?
Apukámnak nagyon dános, nagyon száraz humora van, és szerintem ebből örököltem egy kicsit. A gyerekkoromnak része volt a dán kultúra, például dán karácsonyt tartottunk. Az ünnepek annak ellenére leginkább a dán kultúráról szóltak, hogy az anyukám zsidó.”
