Semerre sem buktam

„Ön felfele bukott.

Semerre sem buktam, egyszerűen egy  más helyzetbe kerültem. Egy működő, prosperáló társulat életét vágták ketté. Tragédia, hogy az ottmaradók közül sokan telefonálnak, jönnek hozzám, és én nem tudok rajtuk segíteni. A seb gyógyíthatatlan.

Mennyire volt disszonáns, hogy harcol az Új Színházért, a pályázatáért, miközben ön már pontosan tudta, hogy a saját jövője megoldott?

Nincs összefüggés a múlt és jelen közt,  bár sokan gondolják, hogy ez egyfajta politikai kárpótlás. Butaság. Egyértelmű a szoros kapcsolatom Péccsel, talán ezért is javasolt a közgyűlésnek Páva Zsolt.  Való igaz, hogy nehéz helyzetbe kerültem az időzítéssel.. Már előbb bekövetkezett volna a kinevezés, de én kértem, hogy minél tovább halasszuk a bejelentést, mert az utolsó pillanatig szeretnék harcolni az Új Színházért. Nem magam miatt, hanem a társulatért. A csapatot időben értesítettem, sőt azt is lemodelleztük, hogy mi történik akkor, ha Tarlós visszavonja a döntését. Szerettem volna a színészeket, a műszakot és a művészeti munkatársaimat  biztonságban tudni, de nekem is lépnem kellett. Kérésemnek eleget tett Páva Zsolt, és csak december közepén javasolt a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. élére. Ezt követően a  januári, utolsó színházigazgatói napomon Újvidéken szerepeltünk a társulattal Az erdő című darabbal. Éjfélig én voltam az igazgató, utána már csak, mint kulturális turista tartózkodtam a városban. Az utolsó pillanatig reménykedtünk, hogy történik valami. A búcsúzkodás, a tizenhárom esztendő utáni értelmetlen elválás nagyon fájdalmas volt.

Úgy gondolta, hogy Tarlós István végül megváltoztatja a döntését? Milyen háttérinformációja volt, amiben lehetett bízni?

A főpolgármester úrnak éreznie és látnia kellett, hogy ez nem néhány száz ember baja, nem is a »baloldali, liberális huhogóké«, mert akkor – például - az erdélyi színházak vagy nemzetközi szervezetek miért tiltakoztak? Hittük, hogy a ráció és politikai észszerűség megfordítja a főpolgármester döntését, de nem így történt. A januári hónap intenzív munkával telt, bemutattuk A varázshegyet, egy stúdiódarabot, és egy Budapest-pályázaton nyert művet. Közben az előadásokhoz kapcsolódó, mintegy harmincdoboznyi anyagot adtunk át archiválásra a Színháztörténeti Intézetnek.”