„Kívülről nézve ezt a cirkuszt, tulajdonképpen kivételes élményben lehet része a szemlélőnek, miként a természetkutatóknak is, ha ritka tökéletességében észlelhetnek egy-egy természeti jelenséget. Ritka társadalmi jelenségnek lehetünk tanúi: annak, amikor szabad szemmel is jól láthatóan, a maga pőre és tökéletes egyszerűségében tapasztalhatjuk meg, hogy kizárólag hatalmi döntésen múlik, mi az igazság és mi a hazugság. Ki az igaz és ki a hazug — a döntésbe holmi tények nem zavarhatnak bele.(...)
Szinte kitapintható volt, miként állt át az egérútként fenntartott változatra — azonnal újra egységet mutatva — a hivatalos politika és a sajtója. »Műfajilag« az előadás cirkuszból csöpögő operettbe ment át. Schmitt — miután közölte, hogy az ő lelkiismerete tiszta, az előopponense figyelmeztethette volna, a Semmelweis szenátusa etikátlan és jogszerűtlen volt vele szemben, és hetvenévesen fog PhD-t írni az előírásoknak megfelelően, ám lemond, mert személyes ügye szeretett nemzetét inkább megosztja, mint egységesíti — hirtelen hőssé vált, aki bezzeg távozni tudott. A kormánypárti képviselők állva tapsoltak neki.”