A vérvád négy tanulsága

„Végezetül meg kell említenünk, mennyire veszélyes lehet az »ellen-fantomok« felállítása is. Az antiszemitizmus elleni »küzdelemre« gondolok. Az elmúlt két évtizedben oly sokszor volt szó az antiszemitizmusról, hogy a szó szinte elveszítette jelentését. Nem csoda, hogy amikor kell, amikor itt az idő, vagy az fenyeget, hogy netán el is késtünk vele, nem tudjuk a valódi veszélyre felhívni a figyelmet.

Csak hogy egy példát említsek: Néhány éve a sajtó tele volt egy magát Szálasi örökösének nevező, minden bizonnyal pszichiátriai beteg nő fényképeivel és mondataival. A baloldal tiltakozó tüntetést szervezett, a jobboldal pedig politikai cirkuszról beszélt. Bácsfi Diána nem képviselt valós veszélyt, de alkalmas volt rá, hogy farkast kiáltsunk.

Most, amikor az ordas tényleg a kertek alatt jár, már alig figyel valaki.

Sok-sok ilyen esetet lehetne sorolni. A baloldal gyakran olyankor és olyanokra is szórta az antiszemita jelzőt, amikor a másik fél nem szolgált rá. A jobboldal pedig túl sokszor volt érzéketlen és néma, amikor szót kellett volna emelnie. Az antiszemitizmus témája politikai játékszer lett, és kiölte a társadalomból az egészséges önvédelmi reflexeket.

A múlt héten elhangzott jobbikos felszólalás azonban sok mindenkivel éreztette, hogy át lett lépve egy határ. A vérvádas gondolatmenetet a legkülönfélébb kötődésű és nézetű személyiségek és pártok utasították vissza.  A vérvád újjáéledése talán alkalmat ad arra, hogy tanuljunk elődeinktől. Talán a jó a rosszban, hogy kaptunk egy lehetőséget ahhoz, hogy visszaszerezzük józan ítélőképességünket, hogy a minimális konszenzus alapjait megteremtsük. Talán lehetőség arra, hogy kilépjünk a fantomok és ellenfantomok világából, megtaláljuk a minimum konszenzus alapjait. Talán…”