Itt már rég nem antikommunisták küzdenek posztkommunisták ellen, hanem a posztkommunisták egymás ellen, (poszt)kommunista módszerekkel.
„Kiragadott idézetekkel dobálózni a zsurnalizmus legolcsóbb trükkje, de sajnos nem bírtam megállni, mert a magyar nemzetes Csontos János rendszerváltós cikkemre írott reakciója (itt az egyik fele, és itt a másik) elsőre Erdős doktor legendás felszólalását juttatta eszembe. És másodszorra is. Van abban valami egyszerre mókás és borzongató, hogy három évtized elteltével, egy állítólag tök másik rendszerben, egy állítólag tök más világnézetet képviselő lapban ugyanúgy felsír a Kozák téri csirkedaráló, és ontja magából ugyanazt a sértett tanárbácsis puffogást a szemtelen, senkit sem tisztelő fasisztoid fiatalokról. Ez épp azt az érzést erősíti, amiről a Rendszerváltók takarodó! című írás szólt. (...)
Nem az a baj, hogy nem jött el a Kánaán, hanem hogy ugyanabban az alternatív valóságban élünk 2012-ben, mint amit a rendszerváltáskor állítólag Orbán Viktor és a többi szemtelen fiatal agyagba döngölt, és betuszkolt Silov altábornagy Volgájának a csomagtartójába. És ez azért van, mert itt már rég nem antikommunisták küzdenek posztkommunisták ellen, hanem a posztkommunisták egymás ellen, (poszt)kommunista módszerekkel. Politikai-gazdasági fronton a koncért, hol kiegyezve, hol egymás torkának ugorva. Szellemi pályán meg azért, ami éppen az aktuális pártvonal, mindegy, ha tegnap még pont az ellenkezője volt.
Mégis kit kellene piszkálni azért, hogy ez így történt? Csak nem azokat, akik tevékenyen részt vettek benne, vagy hagyták, elnézték, hogy ugyanaz az alternatív valóság-generátor fullgázzal működjön tovább a mai napig? Az a baj, hogy pont azokat kellene, akik bezárták magukat ebbe az alternatív valóságba. Ahol a »két láb jó, négy láb rossz« az egész világra alkalmazható, a kritikát ellenséges ármánynak hiszik, a vallást, a hazaszeretetet, meg a wc-n ülés módját politikai kérdésnek, a szabadság, meg a demokrácia azt jelenti, hogy a másikak lehetőleg fogják be, a függetlenség meg azt, hogy az ő szövegeiket nem a mi politrukunk láttamozza. Ahol Schmitt Pál keresztény-nemzeti csimborasszó, Medgyessy Péter meg finom européer, nem pedig egy bukott diktatúra túlélt káderei, érdemeik elismerése mellett.
A kívülről jövő ingereket az alternatív valóság-generátor automatikusan hárítja. Csak akkor van baj, amikor olyan kritika érkezik, amit a kissé kontaktos, de azért még mindig príma, endékás, kivehető ajtós ellenség-barát felismerő rendszer nem tud a jobb-bal koordinátarendszerbe dekódolni. Ilyenkor jön a pofátlan, tiszteletlen szélsőséges fiatalok kezdetű szöveg. Így volt ez korábban is a Hírszerzővel, vagy mikor az Index bőszítette fel az öreg balosokat. Mintha még mindig 1983-at írnánk.”