Lenullázódik a kultúra

2012. április 01. 16:52

Nem akarok csöndes lenni, nem akarom, hogy a Nemzeti csöndes legyen, hanem hangos, mert erre most iszonyú nagy szükség van. A színház nem hazudhat. Interjú.

2012. április 01. 16:52

Tízéves az új Nemzeti Színház. A kezdetek is a politikai botrányokról szóltak, hogy miért kell elhozni az Erzsébet térről, miért így néz ki, de alapvetően azt várták tőle, hogy a Müpával együtt elég erősek lesznek ahhoz, hogy fellendíti a környék fejlődését. Az első darabban színészként volt jelen, most igazgatóként határozza meg a Nemzetit, milyennek látja a folyamatot?

Az egy nagyon más helyzet volt, egy előadásban voltam vendég, majd évekkel később igazgatóként jöttem vissza. Akármennyit foglalkozott is a politika a Nemzetivel, mégis színház lett belőle. Ilyen, olyan, amolyan, ez függ az igazgatók életkorától, habitusától, filozófiájától. Teljesen normális, hogy Jordán Tamás és én máshogy értelmeztük a Nemzeti szerepét. A kezdetekhez képest a külcsínről a belbecsre terelődött a figyelem. A Nemzeti léte mindig fontos volt: amikor létrehozták, akkor az volt a cél, hogy lehessen magyarul játszani, a szocializmusban felrobbantották, így a szabadság és önállóság szimbóluma lett, és az történelmi és emelkedett pillanat volt, amikor átadták. Fontosabb volt, hogy létrejött, mint, hogy mi van benne.

Jelkép még mindig a színház, de most már nem lehet a nemzeti szuverenitásért harcolni, demokráciában kell meghatároznunk a Nemzeti feladatát. Az én nézőpontommal, ahogy megtöltjük tartalommal, persze lehet vitatkozni. A lehető legexpresszívebben kell működnie ennek a színháznak, miközben ennél sokkal bátrabb előadások jöttek létre az elmúlt években az alternatívoknál, akik most haldokolnak. Elsősorban társadalmi tükörként kell kiemelt intézménynek lennie, ezért kell elvárni tőle, hogy minél inkább azokról az ügyekről beszéljen, amik nehezek, bonyolultak, tisztázatlanok, ezért kell kortárs módon működni. Miért nem örülnek, hogy 600 diák eljön, és élvezi Az ember tragédiáját? Miért az általánosságot, esetlegesen az unalmat kérik számon? Megjegyzem, sokkal több pénz kellene ahhoz a klasszikusabb színházi vonulathoz, amit egyesek elvárnak tőlem, például a Tragédia minden színét nagy díszletekkel ábrázolni. Ha végigszenvedi az előadást a néző, akkor az nem színház. Ez jelen idejű dolog, nem múzeum, mindig a jelenre reagál, ezt kell megérteni. (...)

A jelenlegi gazdasági helyzetben a kormány mindenkitől azt kéri, hogy értse meg, ennyi pénz van. A színházak támogatása folyamatosan csökken, az alternatív színházak pedig ellehetetlenültek.

Egyáltalán nem gondolja azt a szakma, hogy ne kellene megéreznünk, milyen nehéz helyzetben van az ország, ugyanakkor nem gondolom azt, hogy negyven milliárdból most stadiont kell építeni. Ha öt-hat milliárdot bennhagynak a kultúrában, akkor nem könnyen, de valahogy elműködik. Most a Szputnyik pár hónapra leáll, Pintér Béláékkal nem tudni, mi lesz, zárnak be színházak, színészeket küldenek el. Nullázódik le a kultúra. Lehet, hogy csak harminc milliárdot kellene stadionra költeni, vagy csak három év múlva kell elkezdeni építeni, vagy nem biztos, hogy kétmilliárdért most kell átrendezni a Kossuth teret. Nem szellemileg vagy filozófiailag mondom, az a vezetők dolga, amivel lehet egyetérteni vagy nem, de súlyozni kellene, mert ezek nélkül a fejlesztések nélkül elvagyunk most, viszont abból a kétmilliárdból normálisabban tudna működni a rendszer. Nem fontos a kultúra, ezt érezni. Vitázunk a kollégáimmal, mert szerintem minél kevesebb pénz van, annál jobban kel nyomulni, és annál több előadást kell csinálni, mert meg kell mutatnunk, hogy ez fontos, és enélkül nem létezik a magyar nemzet. Nem a stadiontól leszünk magyarok, csak a nyelvünktől és a kultúránktól. És ez nem politika.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaposzta13
2012. április 02. 10:59
Identitas nelkuli ember vezet nemzeti intezmenyt,ez eleg furcsa.
Válasz erre
1
0
drieno
2012. április 02. 07:45
nagy tévedés a kultúra nem nullázódik le elmúlik, megszűnik, nem adódik át egyik generációtól a másiknak és ezért alföldi elvtárs is sokat tesz, pl tündérország aluljárósításával, iluska prostituálásával
Válasz erre
1
0
trespass
2012. április 01. 20:51
Hajrá Alföldi! Az országnak még sok ilyan tehetséges művészEMBERre lenne szüksége.
Válasz erre
2
2
foxi
2012. április 01. 20:49
ügyelsz ? egyszer küldtem egy pü-t a Hv-n...
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!