Korrupciós X-faktor

„Vannak, aki azt mondják: ennek nem Hunvald-ügynek, hanem Nagy-ügynek kéne lennie. Igen, Nagy Györgyről beszélek. Ő volt az a vállalkozó, aki – bár eredetileg »Nagy György és társai« néven futott az eljárás, sőt kezdetben még őt is gyanúsították, ám végül megúszta. Sőt, ő lett a nagy sztártanú. Van egy közös pontja a Hunvald-, a Sanader-(Hernádi-), és a Sukoró-ügynek. Hogy mi? Mindháromban az állítólagos megvesztegetett, a »bűnös közember« húzza a rövidebbet, a feltételezett megvesztegető, az ügy kedvezményezettjének tekinthető befektető, üzletember (aki a szálakat mozgatta) pedig így vagy úgy, vádalkus tanúként, illetve olyanként, akit országa úgyse ad ki, megússza.

Pedig ők a lényegesek. Akik a gyanú szerint csak úgy elő tudnak kapni százmilliókat, milliárdokat kenőpénzre. Akiknek a korrumpálható politikus fogyóeszköz, s hozzájuk képest a pártok is csak koldusok. Akik mindig megússzák. Mert egyrészt időben átállítják a kenőpénz-expresszvonat váltóit a másik pártkassza felé (valahogy Horvátországban is győztek a MOL-párti erők) és/vagy ők lesznek a bűnbánó sztártanúk, akik leleplezik a gonosz, korrupt politikust.

Gondolkodtunk már azon, miért nincs soha olyan, hogy a megvesztegetett politikus lesz vádalkus tanú, s rajta keresztül a bátor ügyészek felgöngyölítik a teljes, velejéig rothadt offshore-hálózatot? Egyrészt mert a Zemberek idióták, akik a »gonosz politikus« veszte fölött sivalkodnak. Nem értik, hogy a politikus legrosszabb esetben egy kilóra megvett, piti kis fasz, legjobb verzióban pedig a hivatalnokai által félrevezetett, kontraszelektált és kontraszelektáló barom. Hogy a mediterrán és balkáni típusú maffiagazdaságokat üzemeltető oligarchák az igazi bábjátékosok.

De ők, ha szükséges, egyszerűen feldobják a bérenceiket és strómanjaikat, hamis tanúként az ártatlanokra vagy kevésbé bűnösekre is rávallanak a politikai széljárásnak megfelelően, aztán elhúznak. Ez a Hunvald-per legfőbb tanulsága.”